Racsmány Mihály (szerk.)

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei


Eredmények

VZ-vel életkora ellenére elvégeztük a Testrész megnevezés feladatot (ezt 3–4 éveseknél alkalmazzuk egyébként). Ebben megnevezési teljesítménye jónak bizonyult. Az N-funkciók hat további feladata közül három feladatot lehetett elvégezni. VZ teljesítménye a Verbális fluencia feladatban jóval az életkor alapján elvárható alatt volt. Különösen szembetűnő ez azért is, mert az N-funkciók enyhe érintettsége esetén is ép szokott lenni a Kategória fluencia. Ennek alacsony szintje, illetve a Fonológiai fluencia ennél is alacsonyabb értékei a válaszszervezés zavarára utalnak. VZ esetében nem általános megértési problémáról, hanem a lexikon aktív használatának akadályozottságáról van szó. A Gyors megnevezés feladatban nyújtott pontszámai alacsonyak, az LKS súlyos, előrehaladott fázisát jellemző anómia azonban még nem figyelhető meg. Ennek ellenére feltételezhető, hogy a vizsgálatkor alkalmazott gyógyszeres terápia ellenére az anómia felé tartó súlyos megnevezési deficit jelenhet meg, erre utal az Utasítások megértését vizsgáló feladat alacsony pontszáma.

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 500 2

Kötetünk az ismertebb fejlődési zavarok kurrens tudományos elméleteit és vizsgálómódszereit mutatja be. Az olvasó az egyes vizsgálati területek vezető hazai szakértőinek munkáin keresztül betekintést nyerhet az autizmus, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy a diszkalkulia kutatásának legfontosabb kérdéseibe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/racsmany-a-fejlodes-zavarai-es-vizsgalomodszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave