A numerikus feladatok mögött meghúzódó többszörös reprezentáció jól nyomon követhető objektumok kvantifikálásakor is. Vizuálisan bemutatott tárgyak mennyiségének megállapításakor három eltérő folyamat különíthető el (lásd 2. ábra). Becslés esetén objektumok halmaza hozzávetőleges értékének megállapítását jelenti (pl. nagyjából 10 pohár van az asztalon – lehet, hogy pontosan 8 vagy 12, de a részleteket nem tudja megállapítani). Ezt a funkciót a mentális számegyenes láthatja el. A becsléssel szemben a pontos számolásnak némiképp más jellemzői vannak. Tárgyak számlálásakor a tárgyak számától függően a reakcióidő mintázatán egy relatíve gyors és egy relatíve lassú szakasz különíthető el. A gyors szakasznál (nagyjából háromig vagy négyig) minden újabb tárgy hozzáadása 50–80 ms-mal növeli a látenciát, míg a lassú szakaszban (3 vagy 4 fölött) minden újabb tárgy nagyjából 200 ms-mal teszi lassabbá az összesített időt (Mandler, Shebo, 1982). A gyors szakaszt hívják szubitizációnak, vagyis amikor kis számú tárgyak számosságát szinte közvetlenül vagy azonnal meg tudjuk állapítani. Ezzel szemben több tárgy esetében egy soros számlálási mechanizmusra van szükség. A lassú szakaszban a tárgyakat egyesével (esetleg kettesével-hármasával, de mindenképp sorosan) számláljuk végig, feltehetően verbális címkéket használva a számosság jelölésére. Ezzel szemben a gyorsabb szakaszban, szubitizációkor valamifajta közvetlen, párhuzamos feldolgozás történik. A gyors szubitizációs szakasz okáról viták vannak: egyesek szerint a mentális számegyenes gyors működéséről van szó (Dehaene, 2003; Gallistel, Gelman, 2000), míg mások a vizuális figyelmi rendszerek szerepét hangsúlyozzák (Pylyshyn, 2001; Trick, Pylyshyn, 1994). Saját vizsgálataink és a szakirodalom áttekintése is a vizuális megoldás előnyét jelzik (lásd például Krajcsi, Palatínus, 2004), így a továbbiakban mi is azt feltételezzük, hogy a pontszámolás elsősorban a vizuális rendszerek feladata.