A mentális számegyenes felfedezése szinte kézenfekvővé teszi azt a feltevést, miszerint ennek a rendszernek a deficitje okozza a számolási zavarokat. Mint már említettük, szerzett diszkalkuliánál gyakran figyelték meg, hogy a nagyagy alsó parietális területének sérülése után az analóg rendszerre jellemző funkciók estek ki, mint például becslés, számok szubjektív megértése stb. (összefoglalást lásd Butterworth, 1999; Dehaene, 2003). Butterworth (2003) szerint ennek a rendszernek a deficitje jelenti az FD okát is. A sérülés következtében a számok jelentése elvész a személy számára, és csak kompenzációs mechanizmusok segítségével tudja megoldani az aritmetikai feladatokat. (Például a számolás lehet az „egy-kettő-három-stb.” mondóka végigmondása, közben a tárgyak egyenkénti rámutatása, majd az utolsó szó kimondása. Hasonlóképp az összeadás „kettőmegkettőaznégy” típusú verbális ismeretek előhívását jelenti, még ha az amúgy helyes végeredmény a személy számára értelmetlen, jelentés nélküli is.) Ez az állapot hasonlít például a színvakságra, ahol az agy egy specifikus régiójának a deficitje miatt a személy elveszíti a színlátás képességét. Innentől kezdve csak egyéb jelzésekre támaszkodhat: a közlekedési lámpa színeit a pozíciójukból tudhatja, egyes tárgyak színét pedig egyéb szemantikus ismeretei révén. Ez adja az ötletet, hogy az FD-t számvakságnak is nevezzük.