A térnek van egy kiemelt, személyes része, a testünk belső szövedéke, és az ahhoz tartozó, végtagjaink által elérhető tér, ezeket együtt egocentrikus térként említjük. Másként, az egocentrikus tér a testből és a végtagokból érkező szenzoros és motoros jelzések asszociációja, ami a környezeti ingerekre fordított figyelmünk és cselekvésünk irányításában játszik szerepet. A „másik” téren, a testi határainktól távolabb fekvő extraperszonális, perceptuális teret értjük, amelyet a látás, hallás és a korábbi tapintási információk révén definiálunk, s ezt allocentrikusnak nevezzük. Ezek alapján a tér észlelésének két fajtáját különböztethetjük meg, az egocentrikus és az allocentrikus téri percepciót. Kísérleti bizonyítékok támasztják alá azt az elképzelést, miszerint az emlősöknek független neuronális rendszerei vannak az ego-, illetve allocentrikusan kódolt téri információk feldolgozására (Pizzamiglio, Guariglia, Consentino, 1998). Agyi képalkotó eljárásokkal igazolták azt a korábbi feltevést is, hogy a két félteke működésmegosztást mutat a tér két fentebb tárgyalt felosztása szerint. A bal félteke az egocentikus, a jobb félteke inkább az allocentrikus viszonyok ellenőrzésére specializálódik (Roth, Lora, Heilman, 2002). Fontos megjegyezni, hogy a két folyamat együtt működik, miközben a kortex különböző áreáihoz köthetőek. Az egocentrikus tér egészének kódolása, valamint az allocentrikus tér koordináta-rendszerének megszerkesztése a poszterior parietális lebeny működéséhez kapcsolható, míg az inferotemporális kérgi terület az adott tárgy téri helyzetének regisztrálásában játszik fontos szerepet (Kállai, Karádi, Tényi, 1998). A gyermekek téri orientációs képességeinek fejlődéséhez bizonyos agyi struktúrák fokozatos érésére, és ezzel bizonyos mértékig összekapcsolódó ego- és allocentrikus téri információk integrálásának képességére van szükség. Spelke és Hermer vizsgálatukban azt találták, hogy a 18–24 hónapos gyermekek egocentrikus téri információk alapján képesek jól orientálódni a szobában, de ezen tudásukat még képtelenek integrálni az allocentrikus téri információkkal (id. Pizzamiglio, Guariglia, Cosentino, 1998).