Írásunkban három, a téri nyelvi kifejezések használatának és megértésének vizsgálatára alkalmas eljárást mutatunk be. A módszerek alkalmazását és kidolgozását egy speciális klinikai csoport, a Williams-szindrómások (WSz) kognitív képességprofilja motiválta. A Williams-szindróma genetikai sérülésen alapuló ritka (1/25 000 élveszületés) fejlődési neurológiai zavar, amelyet a 7. kromoszóma hosszú karján bekövetkező mikrodeléció okoz (Frangiskakis és mtsai, 1996; Korenberg és mtsai, 2000). A szindrómának számos fizikai és orvosi jellemzője van: jellegzetes arcberendezés, ízületi bántalmak, emésztési, szív- és érrendszeri problémák, gyermekkori hiperkalcémia és a szívből vezető főverőér szűkülete (Williams, Barratt-Boyes, Lowe, 1961; Beuren, 1972; Jones, Smith, 1975). A Williams-szindróma összképe enyhe-középsúlyos értelmi fogyatékosságot mutat, de ezen belül a megismerőképességek sajátos mintázatával találkozunk (pl. Bellugi és mtsai, 2000). Az értelmi fogyatékosságnak megfelelően a problémamegoldás és tervezés súlyos zavart szenved, az ilyen személyek nem képesek végiggondolni és sorba rendezni a feladat megoldásához szükséges lépéseket olyan játékoknál, mint a várépítés vagy főzőcskézés, nem tudják mi a teendő, ha nincsen náluk a lakáskulcs vagy ha nem érik el a polcon a lekvárt, és rendkívül nehezen tanulják meg bekötni a cipőfűzőjüket. Nagyfokú elmaradást mutatnak a téri emlékezeti, tanulási és konstrukciós képességek: új környéken egyedül képtelenek tájékozódni, a gyakran bejárt rövid útvonalakat is nehezen tanulják meg, rosszul rajzolnak és egyszerű mintázatokat sem tudnak pontosan lemásolni. Emellett a nyelvi képességeik a többi képességhez és más értelmi fogyatékos csoportok nyelvi képességeihez mérten viszonylag jók, szívesen és javarészt jól formált mondatokban társalognak.