Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


A Werner-jelentés

Az 1969-es Hágai Deklarációban a tagországok mind az integráció kibővítése, mind pedig elmélyítése (gazdasági és monetáris unió) iránti szándékukat kifejezték. Ennek keretében megbízták Pierre Werner luxemburgi miniszterelnököt (és pénzügyminisztert), hogy az általa irányított bizottság segítségével dolgozza ki az új integrációs forma megvalósítási programját. A Werner-bizottság 1970 májusában nyújtotta be köztes jelentését, míg a végleges dokumentum 1970 októberére készült el (Rat und Komission der EG, 1970).1 A jelentés a gazdasági és monetáris unió alatt a valuták teljes és visszavonhatatlan konvertibilitását, az árfolyam-ingadozások megszüntetését (az árfolyamok visszavonhatatlan rögzítését), valamint a tőkeáramlások teljes liberalizációját értette. A Bizottság szerint a monetáris unió megvalósítása egy közös pénz bevezetését is maga után vonhatja, de ezt nem tartotta feltétlenül szükségesnek.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave