Fóris Ágota, Bölcskei Andrea, Dér Csilla Ilona, Csontos Nóra (szerk.)

Nyelv, kultúra, identitás II. Pragmatika, diskurzuselemzés, interkulturális kommunikáció


A főszerkesztők előszava

A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke alapítása óta foglalkozik alkalmazott nyelvészeti tárgyak oktatásával és a diszciplína kutatásával. A magyartanár szakos hallgatók képzési programjában számos alkalmazott nyelvészeti kurzus szerepel; emellett alapképzésben a nyelvmentor specializáció, mesterképzésben a magyar mint idegen nyelv tanára, valamint 2011 és 2018 között a terminológia szak, a szakirányú továbbképzés keretei között pedig a magyar mint idegen nyelv szakos pedagógusképzés kínál(t) alkalmazott nyelvészeti ismereteket. A tanszékhez kötődő kutatócsoportok kapcsán elmondható, hogy erősen alkalmazott nyelvészeti jellegű a terminológiai kutatások meghatározó egységének számító, a témakört érintő hazai és nemzetközi konferenciák szervezésében is gyakorlattal bíró Terminológiai Kutatócsoport (TERMIK), a tananyagfejlesztő nemzetközi projektekben rendszeresen részt vevő Hungarológiai Kutatócsoport és a jelenleg európai uniós intézményi együttműködési projektet koordináló Transzlingváló Kutatócsoport tevékenysége, s folynak alkalmazott nyelvészeti vizsgálatok a Pragmatikai Kutatócsoportban is. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar más, nyelvészeti alapozású képzései a magyaron kívül angol, holland, japán és német nyelveken és szakterületeken, valamint kommunikációs területen folynak.

Nyelv, kultúra, identitás II. Pragmatika, diskurzuselemzés, interkulturális kommunikáció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 536 1

A tanulmánykötet a XXVII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson elhangzott előadások írott, lektorált változatát tartalmazza a „nyelv, kultúra, identitás” témaköréhez kapcsolódva; egyúttal betekintést nyújt az alkalmazott nyelvészet legújabb kutatási eredményeibe. A könyvben a pragmatika és diskurzuselemzés és az interkulturális kommunikáció területére eső tanulmányok olvashatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nyelv-kultura-identitas-2-pragmatika-diskurzuselemzes-interkulturalis-kommunikacio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave