Kalotaszeg legnyugatibb felén a Király-hágóról leereszkedő főutat vigyázta a Sebes-Körösbe beömlő Sebes folyócska torkolatánál egy kisebb, de meredek magaslatra épült vár, melyet Sebesvár, ritkábban „Hunyadvár”, vagy ,,Kalathazeg” vára néven is említettek (17. kép). Sebesvár alapításának ideje ismeretlen. Régészetileg csak a lejjebb, a folyó partján lévő római táborhelyet tárták fel. Sebes vára a 14–15. században királyi vár volt. A stratégiailag gondosan megválasztott, a Sebes völgyének szűkebb és jól védhető völgyében a fő hadi úttól jó kilométernyire beljebb megbúvó erődítmény tornyából a Kolozsvárra vezető „nagy út” jól szemmel tartható. A latin kereszt alakra emlékeztető erőd déli végén egy kerek magas öregtorony, alatta tömlőc, másikon egy zömökebb, 3/4 körívű bástya áll, a kereszt szárait nyugatról és keletről egy-egy félkörívű bástya alkotja. A ma álló, még mindig impozáns romok legrégibb része a kerek, öregtorony, amit Entz Géza1 a 13. század első felére, Kelemen Lajos2 a 13–14. századra datál. Az épületmaradványokat azonban módszeresen nem tárták föl. Építését a Geregye nembeli Pál országbírónak tulajdonítják, és ha ez a feltételezés helytálló, akkor 1277, a Geregyék bukása előtt kellett, hogy épüljön. Ugyanők birtokolták a tatárjárás után az Almás-völgyi váruradalmat, valamint a Király-hágó bihari lejtőjét vigyázó sólyomkői várbirtokot is.3 Valószínű, hogy a tatárjárás után stratégiai okokból bízták az Erdély meszesi és király-hágói kapujának védelmét ellátó három fontos várhely birtokát ugyanarra a kézre. Sebesvár első okleveles említésekor 1319-ben Károly Róbert várnagya, Elefánti Dezső ült benne. Az 1430-as években a források még emlegetik a sebesvári birtokkal kapcsolatban a király népeit, illetve falvait. 1435-ben Zsigmond király a sebesi királyi váruradalmat a magát a Tomaj nemzetségtől származtató Iosonczi Bánffy család tulajdonába adta, akik az 1920-as évek romániai földreformjáig Kalotaszeg legjelentősebb világi birtokosának számítottak.4 Ez a nagy uradalom Hunyad mezőváros és több mint 20 falu birtoklásával a nyugati résznek legjelentősebb birtokteste volt. Hozzátartozott: Damos, Nyárszó, Sárvásár, Zentelke, Malomszeg, Marótlaka, Váralja, Nagy- és Kis-Sebes, Kalota, Bököny, Bócs, Hodos, Remete, Ketesd, 1397-ig Bikal és Füld is, „Csicse” (Csúcsa), Czigán- falva, Nagy- és Kis-Bermen-puszták, nem azonosítható aranybányák, valamint Valkó, Keleczel és Újfalu helységek határában havasok és aranymosó helyek (13. térkép). A térség vásáros központját, Hunyadot 1437-ben említik először oppidumként, mezővárosként. A század végére, 1493-ban népes helynek számított 140 családot számláló lakosságával.