Halmai Péter

Mélyintegráció


Rendszerszintű reform: GMU 2.01

Az átfogó reformfolyamat keretét a „valódi” (másként „teljes”, illetve „mély”) Gazdasági és Monetáris Unió megteremtésének igénye képezi. Olly Rehn, az Európai Bizottság akkori tagja 2012 nyarán hirdette meg – Maastricht 1.0 bírálatának bázisán – Maastricht 2.0 kiépítésének az igényét. Az Európai Bizottság 2012. november 28-án tette közzé vitaindító dokumentumát (Blueprint) „a valódi, szoros gazdasági és monetáris unió” tervezetéről. Az elérendő célként megjelölt teljes gazdasági unióban fokozottabban összehangolnák a tagállamok valamennyi nagyobb gazdaságpolitikai (közöttük költségvetési politikai) döntését, amelyeket európai szinten hagynának jóvá és felügyelnének. 2012 decemberében az EU Csúcstalálkozóra nyújtották be a Négy Elnök – előző dokumentumokra támaszkodó – Jelentését. 2013. március 20-án hozták nyilvánosságra az Európai Bizottság közleményét „Towards a Deep and Genuine Economic and Monetary Union” címmel. E folyamatban – némi megtorpanás után – a következő mérföldkő az Öt Elnöknek2 a GMU megerősítése programjáról és ütemtervéről 2015. június 22-én nyilvánosságra hozott jelentése volt.

Mélyintegráció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 556 9

Az európai integráció, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) a regionális rendszerek mindmáig egyedi, kivételesen mély és széles formája. A GMU – a pénzügyi összefüggéseken túl – a szélesebb integrációs folyamatba is beillesztést igényel. Az integrációelmélet reálgazdasági (kereskedelem- és növekedéselméleti) összefüggései is megkerülhetetlenek.

A kötet újszerű értelmezési keretrendszerének kiindulópontja a kereskedelmi integráció. A kereskedelemelmélet a hagyományos (a konvencionális határintézkedésekre irányuló) regionális konstrukciók meghaladásaként „mély” (kereskedelmi) integrációnak tekinti a szabályozási konvergenciát (s esetleg további „mély” elemeket) is tartalmazó új generációs regionális megállapodásokat. A mélység az európai integráció tekintetében is döntő jelentőségű dimenzió. Egyrészt kifejezi a leginkább előrehaladott regionális integráció elért szintjét (állapotát). Másrészt jelzi a folyamat irányát: a mélyülő, egyre szorosabb integrációt, mint fejlődési irányzatot. A mély (regionális) integráció (a kötetben: mélyintegráció) rendszerként, konceptuális keretként történő értelmezése lényeges hozzájárulást ígér az átfogó elméletalkotáshoz.

A mű célja a mélyintegráció fő tartalmi jellemzőinek és rendszersajátosságainak a feltárása. Alapvető fontosságú kérdések: Melyek a mélyintegrációt megalapozó gazdasági mechanizmusok? Hogyan működnek azok? Melyek e mechanizmusok meghatározó tényezői?

Az "ökonómia" az alcímben a problémakör rendszerezett közgazdaságtani, sok esetben pedig politikai gazdaságtani interpretációját jelzi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/halmai-melyintegracio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave