Rainer M. János (szerk.)

A felügyelt (mozgás)tér

Tanulmányok a szovjet típusú rendszer hazai történetéből


Ellentétpárok: Kis Aladárné és Juhász Gyula

Ránki karakán magatartása a 60-as években még jelentett kockázatokat. Annál is inkább, hogy kollégái közül sokan nem hozzá hasonlóan cselekedtek, és Ránki esetében sem volt elegendő ekkor még a pártkapcsolat ahhoz, hogy leállítsa a BM gépezetét. A túlteljesítésre példa Kis Aladárné Kocztur Gizella. Esete azért is figyelemre méltó, mert példa arra, hogy a fontosabb MSZMP-tagok sem voltak kivételek a beszervezések alól. Kisné az ELTE angol tanszékén dolgozott és 1964-ben 10 hónapos angliai ösztöndíjat nyert el. Társadalmi kapcsolatként már korábban együttműködött az állambiztonsággal (férje is párttag és az ELTE tanára volt, 1956 után az egyetemre pisztollyal járt). Pados őrnagy 1964. október 8-án a következő javaslatot tette: „javaslom, hogy a BM elvtárs 04. sz. parancsa értelmében 10 hónapos angliai tartózkodásának lehetőségeit figyelembe véve — igazítsuk el hírszerző feladatok végrehajtására.” Tanulságos Szabó László őrnagy irathoz fűzött széljegyzete is: „Pados örgy. et! Az eligazításon én is részt veszek. Végrehajthatónak tartom beszervezését is, ami Kisné esetében már csak alaki kérdés! Kérem ennek engedélyezését.”1 Ezt azonban az iraton szereplő széljegyzet szerint Pados elvtárs ekkor (még) nem tartotta szükségesnek.

A felügyelt (mozgás)tér

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 420 3

Az egri Eszterházy Károly Főiskola újonnan alakult Történelemtudományi Doktori Iskolájának közleményei az iskola oktatóinak és (a jövőben) doktoranduszainak közös kutatási eredményeit teszi közzé. A sorozat első darabja – a „Magyarország története 1918-tól” program oktatóinak munkája – tematikus tanulmánykötet. A benne szereplő írások többsége a magyarországi szovjet típusú rendszer poszttotalitárius korszakával foglalkozik, és ahogy címe is sugallja, az állam és a társadalom interakcióinak jellegére fókuszál. A jobbára mikrotörténeti elemzések a felügyelet intézményeiről, ezek gyakorlatáról, illetve egyes társadalmi csoportok magatartásáról, stratégiáiról szólnak. Húsz évvel a történet lezárta után is folyik a vita a szovjet típusú rendszer jellegéről és mérlegéről. A sorozat első kötete ehhez szeretne hozzászólni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rainer-a-felugyelt-mozgaster//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave