Amikor felkérést kaptam arra, hogy e folyóirat könnyűzenei számába tanulmányt írjak,1 több okból is Dalos ügynök történetét tartottam izgalmas feladatnak, úgymond szakmai kihívásnak. Lelepleződése 2004-ben nagy port vert fel, és ügynökügyének visszhangja alapján jól elemezhető a fent idézett ügynökdiskurzusok lenyomata egy konkrét esetben. Szakmai-módszertani szempontból kihívást jelentett, hogy akárcsak 2008-as kutatásomban, amely a Dialógus békemozgalomról szólt,2 e kutatás során is az írásos forrásokat oral history forrásokkal kombinálva akartam értelmezni egy konkrét ügynökügyet. A Dialógusról szóló kutatásom során is – akárcsak ebben a kutatásban – elsősorban témainterjúkat készítettem: a mozgalomról írt ügynökjelentéseket vittem el az egykori megfigyeltekhez. Kíváncsi voltam, hogy a róluk szóló ügynökjelentések kapcsán hogyan idézik fel az 1980-as évek elejének főiskolás mindennapjait, milyen reakciókat vált ki belőlük a róluk szóló jelentések olvasása, hogyan viszonyulnak saját múltjukhoz, a róluk jelentő ügynökökhöz, egyáltalán magához az ügynökkérdéshez. Interjúzási módszerem félúton áll a szociológiai mélyinterjú és a narratív interjú között, mivel voltak olyan kérdések, amelyeket minden egyes interjúalanyomnak feltettem, azonban hagytam őket szabadon is beszélni, meghallgattam azokat a narrációkat, amelyeket ők akartak megosztani velem, és ezen egybefüggő történeteknél nem kérdeztem közbe. 3