A drámajáték az anyanyelvi nevelés fő eszközeként Angliából indult el. Hatékonyan működő irányzatai: a DIE – Drama in Education, dráma a nevelésben, tanítási dráma (Slade 1954, Bolton 1993, Neelands 1994) és a TIE – Theatre in Education, színház a nevelésben. A drámapedagógia (másképpen drámajáték, gyermekdramaturgia vagy dramatikus alkotójáték) hazai történetének kezdete az 1970-es évekre nyúlik vissza. Két forrásból táplálkozik: a gyermekszínjátszásból és a kísérletező iskolai oktatásból. Szakmai körökben a drámajáték fogalmát először a Pécsett megtartott I. Színjátszó Fesztiválon definiálták. Ennek ellenére természetesen több meghatározás is létezik, attól függően, hogy ki mit tart fontosnak. Gabnai Katalin tömör megfogalmazása szerint (2015: 9) „drámapedagógiának nevezünk minden olyan játékos emberi megnyilvánulást, amelyben a dramatikus folyamat jellegzetes elemei lelhetők fel.” A szerzőnek ebben a kézikönyvében az alábbi részletesebb kifejtést is megtaláljuk: „mely szerint a drámapedagógia: művészetpedagógiai irányzat, amely a dráma eszközeit sajátos módon használja a nevelésben. Gyakorlatokkal és játékokkal segíti a valóság átélését, az emlékek megőrzését, a figyelem fejlesztését, az alkotás szabadságával való megismerkedést, s ezen keresztül a csoport és az egyén fejlődését” (Gabnai 2015: 9).