Sárvári György

Intuitív út

Az ugrás szabadsága


Identitás

Személyiségünk magja, az én középpontja változatlan és állandó. Fölötte áll minden változásnak és mulandóságnak. Természete szerint energia, és része annak az Áramlásnak, ami életben és mozgásban tart mindent. Személyiségünk magja az Isteni Részecske. Azonosulni vele hazatalálás, megnyugvás. Mindannyian tudjuk ezt, de belefeledkezünk az ego felszínes játékaiba, a hatalom, a szépség, az érvényesülés és a nagyság illúziójába. Önmaga elől senki sem menekülhet el büntetlenül. Talán könnyebb útnak tűnik a felszín csillogása, a gyors előrejutás, az agresszív terjeszkedés, de mindez eltávolít az élet forrásától, és végtelenül magányossá teszi a hatalom lovasát. Ha nem őrizzük és tartjuk nyitva az átjárót a lélek magja és az ego diadalmas menetelése között, elvesztünk. Az átjáró az ébrenlét és az együttérzés, melyek a jelenlét tudatosításából fakadnak.

Intuitív út

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 488 3

Sárvári György meghatározó coach, tanácsadó. Egyfelől rendszerszemléletű gondolkodó, akinek fontos a hitelesség és az igazság keresése, a szenvedély és az önmegvalósítás, az intuitív működés és az énképviselet. Egy másfajta nézőpont szerint viszont önfejű megvalósító, aki rendíthetetlenül követi a saját értékrendjét, és kompromisszumot nem ismerve halad a saját útján előre. Mindez nem könnyű számára − mi több, a hozzá közel állóknak és a tanítványainak sem könnyű... Útját törések, elválások, veszteségek éppúgy szegélyezik, mint terápiás gyógyulások, ébredések és szeretet. Makacsul hisz az ember teljesebb, de gyakran láthatatlan erejében. Mindezzel együtt bízik a piaci verseny rendező elveiben és abban, hogy a tények brutális világában is rend van, minden okkal történik és egy magasabb intelligencia alapján jön létre. Hitvallása szerint önmagunk megismerése elsődleges, mert ebből fakad a világ megértése, a tapasztalatok levonása. Sárvári György szerint a változást nem mi hozzuk létre, hanem pusztán előkészítjük és kísérjük. A változás maga mindig transzcendens jellegű, azaz meghalad minket. Ezen az úton a legfontosabb irányelvünk a hit és az inspiráció. A hit ahhoz szükséges, hogy akkor is lépjünk, amikor még nem biztonságos és kiszámítható, nem látszik a következő lépésünk hatása és eredménye, amikor még nem tudjuk, mi felé haladunk, csak belülről érezzük a vonzást. Az intuíció iránytű, belső hajtóerő és szándék egyszerre. A könyv visszatérés az álmainkhoz, az eredethez, a lelkünk mélyén rejlő őserőhöz, a mély-énünkhöz. Oknyomozó kutatás, amely során egy a fontos: hogyan válhatunk úgy önmagunkká, hogy levetve rabláncainkat teret engedjünk magunkban annak a szabadságnak, amit mindig is kerestünk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sarvari-intuitiv-ut//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave