Gulyás Judit

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában


Az 1840-es évek népmese műfaj-megjelölésű irodalmi művei

Mindezek után felmerül a kérdés, miféle relevanciával bírhatnak a fentiekben leírtak az 1840-es években népmese/néprege szerzői műfajmegjelöléssel közreadott irodalmi művek kapcsán. Először is, láthattuk, hogy egészében véve a történeti meseanyag, ezen belül különösen a 19. század első felében lejegyzett és/ vagy kiadott meseszövegek vizsgálata részben azok tisztázatlan státusa és nem megfelelőnek értékelt hitelessége miatt szorult háttérbe a recens folklórszövegek (többé-kevésbé ellenőrizhető szövegrögzítési technikával történő) gyűjtését és kiadását prioritásként kezelő magyar folklorisztikában. Másodszor, azok a meseszövegek, amelyek az 1840-es években ugyan népmese műfajmegjelöléssel, ám szerzői névhez kötve, irodalmi műalkotásként, verses formában jelentek meg, igen hamar kikerültek a folklorisztikai vizsgálatok köréből, az irodalomtörténet pedig elsősorban esztétikai-poétikai kvalitásaik szerint, a szerzői életműben betöltött jelentőségüknek megfelelően foglalkozott ezekkel. A fentiekben ugyanakkor amellett próbáltam érvelni – és ez e kötet alapvető szemléleti kerete – hogy a 19. századi, ezen belül az 1840-es években megjelent mesék vizsgálata során célszerűbb ezt a történeti mesekorpuszt egységesen szemlélni, mivel az évtizedekkel vagy akár egy évszázaddal később kialakított hitelességkövetelmények retrospektív alkalmazása és a korpusz ennek megfelelő felosztása a megismerés és megértés korlátozásával jár.

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 559 0

A kötet azt a kérdést vizsgálja, hogy a reformkori magyar kultúrában, a népköltészet és az irodalom egyre intenzívebb kölcsönhatásának időszakában milyen kísérleteket tettek az elit kultúra bizonyos képviselői arra nézvést, hogy egy addig elsősorban a szóbeliségben hagyományozódó narratív műfajt, a tündérmesét beillesszék a nemzeti irodalom műfaji rendszerébe. Az ún. népies költők egy részének az 1840-es évek közepén Petőfi által létrehozott (majd felszámolt), az irodalomtörténeti emlékezet számára érzékelhetővé tett „triumvirátusa", vagyis Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János 1845 és 1847 között, három év leforgása alatt jelentetett meg olyan elbeszélő költeményeket, amelyekhez a népmese vagy a népmonda szerzői műfajmegjelölést társították (János vitéz; Népregék, népmondák; Rózsa és Ibolya). A kötet e három mű keletkezéstörténetét és 19. századi fogadtatását próbálja meg dokumentálni. Ezen túlmenően a magyar mesekutatás történetét áttekintve a korai magyar mesekéziratok és mesekiadások kapcsán foglalkozik a népmese és az irodalmi mese viszonyáról kialakított képzetek problematikus voltával, a szóbeliség és az írásbeliség közötti médiumváltás következményeivel, valamint a textualizációs eljárások és a hitelesség kérdésének összefüggéseivel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gulyas-mert-ha-irunk-nepdalt-miert-ne-nepmeset//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave