Gulyás Judit

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában

Henszlmann Imre bírálata a Rózsa és Ibolyáról

Henszlmann Imre A népmese Magyarországon című összehasonlító-tipológiai tanulmányában a Magyarország területéről származó, 1847-ig publikált román, szlovák és magyar mesekorpusz elemzését öt gyűjtemény alapján végezte el, ezek a következő kiadványok voltak: Gaal György gyűjteménye, a Mährchen der Magyaren (Wien, 1822), Mailáth János két kötetes gyűjteménye, a Magyarische Sagen, Mährchen und Erzählungen (Stuttgart und Tübingen, 1837), Arthur és Albert schott bánáti román meséket és hiedelemelbeszéléseket tartalmazó kötete, a Walachische Märchen (Stuttgart, 1845), Jan Rimauski (vagyis Ján Francisci) tíz szlovák népmesét közlő Slovenskje povesťi című munkája (Lőcse, 1845), továbbá az Erdélyi János szerkesztette Népdalok és mondák első két kötete (Pest, 1846–1847).1 Mint látható, az öt gyűjteményből (amennyiben a Népdalok és mondák ekkor elérhető két kötetét egy gyűjtemény részének tekintjük) három német, egy szlovák, egy pedig magyar nyelven jelent meg. A gyűjteményes kötetek anyaga mellett a Kassán született, német anyanyelvű és szlovákul is beszélő Henszlmann tárgyalt önálló közlésként megjelent meséket is, illetve összehasonlító anyagként használta Jacob és Wilhelm Grimm Kinder- und Hausmärchen című gyűjteményének 1843-as göttingeni nagykiadását, továbbá Ludwig Bechstein 1845-ben kiadott, Deutsches Märchenbuch című közkedvelt munkáját is.

„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 559 0

Néprajz

A kötet azt a kérdést vizsgálja, hogy a reformkori magyar kultúrában, a népköltészet és az irodalom egyre intenzívebb kölcsönhatásának időszakában milyen kísérleteket tettek az elit kultúra bizonyos képviselői arra nézvést, hogy egy addig elsősorban a szóbeliségben hagyományozódó narratív műfajt, a tündérmesét beillesszék a nemzeti irodalom műfaji rendszerébe. Az ún. népies költők egy részének az 1840-es évek közepén Petőfi által létrehozott (majd felszámolt), az irodalomtörténeti emlékezet számára érzékelhetővé tett „triumvirátusa", vagyis Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János 1845 és 1847 között, három év leforgása alatt jelentetett meg olyan elbeszélő költeményeket, amelyekhez a népmese vagy a népmonda szerzői műfajmegjelölést társították (János vitéz; Népregék, népmondák; Rózsa és Ibolya). A kötet e három mű keletkezéstörténetét és 19. századi fogadtatását próbálja meg dokumentálni. Ezen túlmenően a magyar mesekutatás történetét áttekintve a korai magyar mesekéziratok és mesekiadások kapcsán foglalkozik a népmese és az irodalmi mese viszonyáról kialakított képzetek problematikus voltával, a szóbeliség és az írásbeliség közötti médiumváltás következményeivel, valamint a textualizációs eljárások és a hitelesség kérdésének összefüggéseivel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gulyas-mert-ha-irunk-nepdalt-miert-ne-nepmeset//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero