Nagy Sándor Gyula, Kutasi Gábor (szerk.)

Gazdaságdiplomácia

Elmélet és gyakorlat felkészülő diplomatáknak


Az FDI lehetséges pozitív hatásai a fogadó országra

Az első és legnyilvánvalóbb hatásként a tőkeképződést említhetjük, hiszen a befektetés során új tőke keletkezik a fogadó országban. Ez a tőkebeáramlás egyúttal javítja a fizetési mérleget is. A beruházás következtében várhatóan nő a foglalkoztatás, de nemcsak közvetlen, hanem közvetett módon is. Ez azt jelenti, hogy gyakran hazai kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) is rá tudnak kapcsolódni a létrehozott vállalat működésére, mint beszállítók vagy bedolgozók. Ily módon tehát az FDI két körben is képes lehet bővíteni a foglalkoztatást, ami tovább erősítheti a munkahelyteremtő hatást. Mivel a külföldi közvetlentőke-befektetés (ahogyan fentebb említettük) nem csupán tőkét foglal magában, ezért az ügylettel az országba kerülő újabb technológia és/vagy vezetési-szervezési ismeret hosszabb távon további kedvező hatást képes gyakorolni a fogadó nemzetgazdaságra. A vállalati működés folyamatos adó- és járulékbevételt generál, ami pozitívan befolyásolja a költségvetés bevételi oldalát.1 Szintén pozitív hatásként említhető a nyereség egy részének (vagy adott esetben egészének) újra befektetése a hazai gazdaságba. Ez utóbbinak van egy pótlólagos hatása is, mégpedig az, hogy „bizalmi indikátorként” is funkcionál a külföldi gazdasági egységek felé. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha sok az újrabefektetés, akkor ez azt a jelzést küldheti külföld felé, hogy a „tőke jól érzi magát” a fogadó országban, vagyis olyan kedvező üzleti környezet uralkodik, amely pozitív kilátásokat biztosít a vállalatok számára. Ennek hatására pedig újabb külföldi tőke érkezhet a hazai gazdaságba.

Gazdaságdiplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 598 9

A külgazdasági attasék kiemelt szerepet játszanak Magyarország gazdasági érdekeinek képviseletében és üzleti kapcsolatainak bővítésében. Ebből következően az ő felkészültségükön is múlik, hogy a magyar vállalkozások milyen mélységben és sikerrel férnek hozzá a világ gazdasági lehetőségeihez. E felkészültség sokrétű: többek között makrogazdasági, üzleti, vállalkozói, külkereskedelmi, adózási, projektmenedzselési, protokoll-, időgazdálkodási vagy éppen információszerzési és -elemzési ismereteket is igényel. A szerzők törekvése az volt, hogy az egyes fejezetek végen található összefoglaló kérdések, kiemelt kulcsfogalmak, hasznos információforrások és minél több esettanulmány segítse a folyamatok es összefüggések megértését, valamint az átadott ismeretek készségszerű, gyakorlati alkalmazhatóságát.

A jövendő külgazdasági attasék számára mindehhez nyújt segítséget a kézikönyv, amely a Külgazdasági es Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külügyi es Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak támogatásával és közreműködésével készült el több mint két év odaadó munkáját követően.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-kutasi-gazdasagdiplomacia-elmelet-es-gyakorlat-felkeszulo-diplomataknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave