Az utóbbi évtizedekben a informatikai devianciák mind szélesebb köre kriminalizálásának lehetünk tanúi. A nemzeti szabályozási rendszerek alapvetően két variáció közül választhatnak, ha a számítástechnikai rendszer és adatok védelmét kívánják biztosítani: az egyik, hogy önálló ágazati törvényeket alkotnak ennek a speciális területnek a szabályozására, amely biztosítja a büntetőeljárási együttműködést, a bizonyítékok szabályszerű rögzítését, megőrzését és bíróság előtti felhasználását – ilyen pl. az Egyesült Királyságban az 1990-ben hatályba lépett „számítógépes visszaélés törvény” (Computer Misuse Act). A másik megoldás, ha meglévő büntető kódexekbe iktatnak be önálló, a számítástechnikai rendszer és az adatok integritását védő tényállásokat – ez történt pl. Németországban 1986-ban a büntető törvénykönyv felülvizsgálata során. Hazánk az utóbbi kategóriába tartozik: még a korábbi, 1978-as Btk. gazdasági bűncselekmények fejezetébe elsőként (1994) a számítástechnikai csalás, majd a számítástechnikai rendszerbe való jogtalan behatolással, benn maradással, és a belépést lehetővé tevő technikai intézkedés kijátszásával kapcsolatos tényállások kerültek (2002). Ezek a bűncselekmények a PC-k, a személyi számítógépek elterjedésével nyertek teret, amikor a gépek tartalmát, azaz az általuk, bennük tárolt adathalmazt fürkészte ki az elkövető, és a számítástechnikai rendszerbe való jogosulatlan belépésével vagy bennmaradásával másnak szándékosan kárt okozott. E bűncselekménytípusok előrevetítették azt a tendenciát, amely a gépek devalválódásával, ezzel párhuzamosan pedig az információ, az adathalmaz felértékelődésével mutat összefüggést.