A történetmondó a szereplői tudást nemcsak explicit, hanem implicit módon is megjelenítheti. Ennek egyik tipikus módja a narratíva eseményeinek kauzális cselekvésekként történő konceptualizálása, ami a cselekvő tudására és evidenciájára vonatkozóan is inferenciális jelentést vált ki. A kauzális cselekvések olyan cselekvések, amelyeket egy eseményre vagy állapotra, körülményre adott reakcióként, azaz egy ok okozataként konceptualizál a megnyilatkozó. Például a Kigyulladt az épület, ezért Zsófi kihívta a tűzoltókat mondatnak a Zsófi kihívta a tűzoltókat tagmondatában szereplő eseménye egy olyan kauzális cselekvésként konceptualizálódik, amelynek oka az épület kigyulladásának eseménye. Egy esemény kauzális cselekvésként történő konceptualizálása általában két inferenciát, azaz befogadói következtetést vált ki a kauzális cselekvés cselekvőjére vonatkozóan. Egyrészt befogadóként feltételezzük, hogy a megnyilatkozó szerint Zsófinak tudása volt az épület kigyulladásáról, hiszen máskülönben nem lett volna oka kihívni a tűzoltókat. Ezt a cselekvő tudására vonatkozó inferenciát nevezem episztemikus inferenciának. Másrészt azt is feltételezzük, hogy a megnyilatkozó szerint Zsófi tudásának volt valamilyen forrása, azaz Zsófi rendelkezett valamilyen evidenciával az épület kigyulladására vonatkozóan, például a saját szemével látta azt, hiszen máskülönben nem lehetett volna tudása az épület kigyulladásáról. Ez utóbbi típusú, a cselekvő tudásának a forrására vonatkozó befogadói következtetést nevezem evidenciális inferenciának.