A kognitív nyelvészeti megközelítés hangsúlyozza a nyelv ikonikus természetét, vagyis azt, hogy szemantikailag egyszerűbb és/vagy begyakoroltabb, tipikusabb tartalmakat alakilag is egyszerűbb, míg összetettebb és/vagy kevésbé begyakorolt, kevésbé tipikus tartalmakat általában alakilag is összetettebb módon fejezünk ki. (Az ikonikusságról lásd Haiman 1980, Langedock 2007, Pusch 2001.) A nyelv ikonikus természetéből kiinduló jelöltségi elmélet a szemantikailag kevésbé komplex, illetve begyakoroltabb, tipikusabb és ezért alakilag is egyszerűbb konceptualizációkat jelöletlennek, míg a szemantikailag komplexebb, illetve kevésbé begyakorolt, kevésbé tipikus és ezért alakilag is összetettebb konceptualizációkat jelöltnek tekinti. A magyar nyelv leírásában például sikerrel alkalmazta a jelöltségi elméletet a morfológia területén természetes nyelvelméleti és funkcionális kognitív nyelvészeti keretben Ladányi (2007, 2017),1 valamint a mondattan területén funkcionális kognitív nyelvészeti keretben Imrényi (2013, 2017). A jelöltségi elméletre a megnyilatkozói evidencia és következtetés funkcionális kognitív nyelvészeti keretben született átfogó vizsgálatában ugyancsak támaszkodik Kugler (2015). Az alábbiakban a kauzális cselekvések nyelvi konceptualizálását a cselekvő tudásának és evidenciájának vonatkozásában a jelöltség–jelöletlenség fogalompárja mentén írom le.