Kiss György

A foglalkoztatás rugalmassága és a munkavállalói jogállás védelme

(Egy lehetséges megközelítés a munkajogviszony tartalmának vizsgálatához)


Gierke kritikája

A BGB-t ért kritikák különbözőek attól függően, hogy az egyes szerzők milyen tudományos háttérrel és nem utolsósorban politikai nézettel közelítettek a törvényhez.1 A közös pont azonban mindegyikben az ún. Arbeiterfrage volt, és ezen keresztül a magánjog szociális tartalma, illetve feladata. Gierke kritikáját azért tartom szükségesnek kiemelni, mert ezt a problémát jogdogmatikai alapon közelítette meg, míg mások – annak ellenére, hogy a kor jogtudományának is jeles képviselői voltak – inkább az ideológiai, szociológiai megközelítést részesítették előnyben, mint Menger vagy korábban Brentano.2 Ami a BGB kritikáját illeti, Gierke számos munkájában foglalkozott a tervezettel és később a törvénnyel.3 Mielőtt azonban Gierke alapvetően dogmatikai kritikáját elemeznénk, indokolt mindkét szociálpolitikai megközelítés közös elemét kiemelni, ami nem más, mint a magánjog szociális feladata.

A foglalkoztatás rugalmassága és a munkavállalói jogállás védelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 923 8

A monográfia célja a munkajogviszony kontraktuális alapjának újragondolása. A munkaszerződésnek a magánjogba történő beillesztése ugyanis olyan feszültséget keltett, amely a klasszikus szerződési tan alapján nem volt feloldható. A munkaszerződés mellérendeltségi és a munkajogviszony alá-fölérendeltségi jellegének lényegi különbözősége idővel magával hozta a munkavállaló védelme intézményrendszerének a kialakulását, amelynek elfogadása jogdogmatikai problémákat indukált. Mivel a védelem alapvetően közjogi eszközökkel valósult meg, több alkalommal megkérdőjeleződött a munkajognak a magánjog rendszerében való helye, és felerősödött a munkajog szociális jogi minősítése. Ezen a helyzeten ugyan lényegesen változtatott az ún. kollektív munkajog megjelenése, de egyes intézményeinek (kollektív szerződés, üzemi alkotmányjog, sztrájkjog) leképezése a tradicionális magánjog eszközeivel újabb kérdéseket vetett fel.

A múlt század hetvenes éveiben egy új szerződéses elmélet bontakozott ki. A relational contract teóriája a hosszú távú együttműködésre, a tartós szerződésekre (Dauerschuldvertrag vagy Langzeitvertrag, long-term contract), a szerződés ún. incomplete tartalmára, és a kapcsolatnak a változó körülmények közötti fenntartására épül. Természetesen nem minden típusú szerződés írható le a relational contract indikátoraival, ugyanakkor egyre gyakrabban merül fel a munkaszerződés relational contract-ként való minősítése, annak ellenére, hogy a legújabb munkavégzési, foglalkoztatási(?) módszerek ennek ellentmondani látszanak.

A szerző elsősorban azt vizsgálja, hogy az egyéni munkajogviszonyt jellemző alá-fölérendeltség ellenére, létezik-e olyan összetartó erő a munkaszerződés alanyai között, amely a felek kapcsolatát a magánjogi szerződés klasszikus elvei alapján képes meghatározni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-a-foglalkoztatas-rugalmassaga-es-a-munkavallaloi-jogallas-vedelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave