A francia jogban is vitatott az általános szerződési feltételek implikálása a munkajogba. Az irodalomban azért kerül újra és újra előtérbe, mert a munkajogviszony teljesítése során a munkáltató alakítási hatalmát biztosító klauzulák egyre nagyobb szerepet játszanak.1 Annak ellenére, hogy többször megfogalmazódott a fogyasztóvédelmi szabályok vagy ahhoz hasonló védelmi normák kialakítása, a munkáltató alakítási jogával szembeni védelem – és így a szerződési feltételek áttételes kontrollja – a Code du Travail és részben a Code Civil tartalmában található. Az általános szerződési feltételeknek a munkajogra történő alkalmazhatósága hasonló problémát mutat a többi vizsgált országéval. Az 1990-ben hatályba lépett Code de Consommation Art. L 121-2, 121-4 határozza meg a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat eseteit (pratiques commerciales trompeuses). Ezek a rendelkezések végig a vállalkozó és a fogyasztó általános fogalmát használják. A törvény Art. L. 132-1 ezeknek a cselekményeknek a hatályát fogalmazza meg azzal, hogy utal a korábban említett rendelkezésre.2 Egyik rendelkezésben sem esik szó a munkajogról, a munkaszerződésről, illetve a munkavállaló jogállásáról. König hangsúlyozza, hogy a francia fogyasztóvédelmi szabályozás szerint nem szükséges csak az előre kialakított feltételeket felülvizsgálni, aminek következtében a fogyasztóvédelmi törvény hivatkozott Art. L. 132-1 alapján valamennyi fogyasztási szerződés ellenőrizhető.3 Ez a megállapítás azért lényeges, mert azon túl, hogy a hivatkozott rendelkezésben a munkaszerződés nem szerepel, a törvény közelebbről nem határozza meg ebben a kontextusban sem a vállalkozó, sem a munkavállaló fogalmát, hanem ezt a jogirodalomra és a jogalkalmazásra bízza. A jogirodalom mind a vállalkozó, mind a fogyasztó fogalmát az irányelvvel összhangban fogalmazza meg, míg a jogalkalmazás inkább absztrakt, általános, ugyanakkor funkcionális fogalmakat alkalmaz. Ennek megfelelően nem alkalmazható a törvény Art. L. 132-1, amennyiben egy szerződés egy olyan dolog teljesítésére vagy egy olyan szolgáltatás nyújtására irányul, amely közvetlenül a másik fél üzletszerű tevékenységéből származó kötelességének a teljesítését szolgálja. Ebből következően a fogyasztó csak magáncélra veheti igénybe a dolgot vagy a szolgáltatást. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen értelmezés esetről esetre heves vitákat vált ki, fenntartva ezzel a bizonytalanságot.