A vizsgálatban fiatal nők és férfiak, illetve idős nők és férfiak magánhangzóinak ejtését vetettük össze az első három formáns értéke alapján. A nemzetközi szakirodalomban (Torre–Barlow 2009) leírtak a magyarra vonatkozóan is igazolódtak: az életkori különbségek elemzésekor a nemek közötti különbségeket is figyelembe kell venni. Igazolódott az is, hogy az idősek hosszabb magánhangzó-időtartamokat produkálnak, mint a fiatalok, illetve a nők formánsai magasabb frekvenciákon realizálódnak, mint a férfiaké. A fiatal férfiak fonetikailag is párt alkotó rövid-hosszú magánhangzói között kevesebb különbséget találtunk, mint a másik három adatközlői csoportnál; és az ő ejtésükben (a fiatal férfiakéban) sokkal kisebb magánhangzótérben realizálódtak a vizsgált beszédhangok, mint a nőknél, illetve az idős beszélőknél. Ennek két ok együttes hatása állhat a hátterében: 1. a férfiaknak nagyobb szájüregben kell létrehozniuk a megfelelő magánhangzó-minőséget; ráadásul 2. a gyorsabb artikulációs tempójuk miatt rövidebb idő alatt kellene az elvárt célkonfigurációt megvalósítaniuk. Ehelyett azonban a magánhangzóik centralizáltabbá válnak. Az idős férfiaknál kirajzolódó magánhangzótér azért lehet nagyobb, mint ami a fiatal férfiaknál látható, mert a lassabb tempó, illetve a kevésbé stabil ejtés miatt egyrészt több idejük van a magánhangzók viszonylag pontosabb ejtésére, másrészt a nagyobb egyéni különbségek miatt nagyobb náluk a szórástartomány.