Ezzel elérkeztünk a harmadik csoporthoz. Számunkra rendkívül izgalmasak azok a munkák, amelyek a tanulás és tanítás rendszerszemléletű megközelítésével élnek. Ezek az írások szinte kivétel nélkül arra összpontosítanak, hogy bemutassák: a digitális pedagógia nem elszigetelt jelenség, nem előzmények nélküli. A kulturális evolúció láncolatában megvan a saját korszaka, és a korábbi tanulási környezetek tanulmányozásával érthető meg a működése. Autonómiát és hatékony módszertant a digitális pedagógia azonban csak akkor kaphat, ha a tanulás és tanítás koncepcionális keretei közé beengedjük és szervesen integráljuk a biológiai, a kulturális, a társadalmi és a technológiai jellemzőket és szempontokat is, miközben kialakítjuk egységes elméleti keretrendszerét. Ha például – a tanulás folyamatát a fókuszba helyezve – egyszerre vesszük figyelembe a számítógép és a hálózat, az online kommunikációs és médiakörnyezet működési jellemzőit; a tanulás során zajló kognitív folyamatokat; a digitális tartalomlétrehozás és tartalombefogadás kulturális normáit; az információs társadalom sajátos, horizontális struktúrákat létrehozó szabályait; illetve a digitális eszközök technológiai meghatározottságát, azok lehetőségeit és korlátait, akkor hatékony elméleti keret létrehozására van lehetőségünk.