Az e-learning jelenleg a legelterjedtebb távoktatási forma, amely kevésbé a közoktatásban, inkább a felsőoktatásban vagy a nem formális képzésben kap helyet. Kizárólag az osztálytermen kívül, a virtuális térben zajlik, de hatékonyan támogathatja az osztálytermi munkát is a blended learning környezetében. A világháló megjelenésével, alapvetően az 1990-es évek középétől az egyetemeken az oktatók e-learning kurzusokat indítottak. Kezdetben központi irányítás vagy koordináció nélkül, alapvetően kísérleti jelleggel, néhány szemeszteren keresztül. Ezzel az e-learning lett az információk, a számítógépek és a világháló által átszőtt társadalom egyik új oktatási környezete, amely magában foglalja a tanulási és a tanítási folyamat infokommunikációs technológiával támogatott, formailag, tartalmilag és módszertanilag is újszerű formáit.1 A legnagyobb változást a hagyományos osztálytermi környezethez képest az e-learning rendszerekben az jelenti, hogy az elektronikus eszközök által támogatott tanulás időtől és tértől független. Ezáltal az oktatás keretei kitágulnak, átfedésbe kerülnek a szabadidő eltöltésével.2 Ez a határátlépés – vagy más olvasatban flexibilitás – Zygmunt Bauman „likvid modernitás” elméletét tükrözi vissza, amelyben a tanulás, a munka és a szabadidő cselekményei már nem választhatók el egymástól, összefüggenek és összemosódnak.3