Szűts Zoltán

A digitális pedagógia elmélete


A célközönség megismerésének fontossága

A sodródók nagy része szimbiózisban él a technológiával, de mint írtuk, gyakran az irányítja időbeosztásukat és napi rutinjaikat. A sodródó tanulók bátran kísérleteznek, nem félnek hibázni – szemben tanáraikkal, akik végiggondolják, milyen következményekkel járhat az online környezetben végzett aktivitásuk. Ennek egyik oka, hogy a sodródók olyan technológiai környezetben szocializálódtak, amely maga is folyamatosan fejlődik, így hibákat tartalmaz, a komplex rendszer összességében azonban mégis funkcionál. A közösségi média például – a Gutenberg-galaxisban érvényesülő logikával szemben – a számos álhír és álprofil jelenléte ellenére továbbra is a társadalmi kommunikáció jelentős csatornája marad, sőt egyre több felhasználó lép be a rendszerébe. Ha egy könyvkiadóról kiderül, hogy az általa gondozott kötetek hibáktól hemzsegnek, az olvasók elpártolnak tőle, és működése leállhat. Az online környezetben ezzel szemben természetes a felhasználók számára, hogy egyes weboldalak nem érhetők el, alkalmazások minden előzetes értesítés nélkül indulnak újra, tartalmak vesznek el, vagy éppen magánjellegű képek és üzenetek kerülnek nyilvánosságra készítőik szándéka ellenére.

A digitális pedagógia elmélete

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 585 9

A kötet a digitalizáció és a hálózati lét természetéből fakadó pedagógiai kérdéseket az online kommunikáció és média kérdéseivel strukturális összefüggésben jeleníti meg. A mű célja a pedagógiai gyakorlattal szerves egészet alkotó elméleti keretrendszer megalkotása, amely közös nevelés-, illetve média- és kommunikációtudományi elveken alapszik.

Szűts Zoltán definíciója szerint a digitális pedagógia az osztálytermi vagy távoktatási módszertanok, gondolkodásmódok, szervezési folyamatok és munkaformák olyan egysége, amely infokommunikációs eszközökre, képernyőkre, adatbázisokra és digitális tartalmakra épül.

A szerző nem titkolt szándéka megtalálni az egyensúlyt a technooptimizmus és -pesszimizmus között, miközben lándzsát tör a tudatos digitálistechnológia-használat jól azonosítható előnyei mellett.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szuts-a-digitalis-pedagogia-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave