Csehné Papp Imola, Kraiciné Szokoly Mária (szerk.)

Felnőttkori tanulás

Fókuszban a szakképzés és a munkaerőpiac


Bevezetés

A közösségimédia-marketing ma már a nonprofit szervezetek számára is elengedhetetlen tevékenység. A tanulmány irányadó kutatási kérdése: milyen közösségimédia-felületeket használ leginkább a tíz legtöbb adófelajánlást kapott szervezet? A cikk célja megvizsgálni, hogy a közösségi média hogyan segíti a nonprofit, ezen belül is a civil szervezeteket vállalt munkájuk megvalósításában. Mivel a vizsgált szervezetek mindegyike jelen van Facebookon, a következő kutatási kérdés ehhez a közösségimédia-felülethez kötődik. A kutatás módszertana, hogy összehasonlítottam, milyen módon tudnak figyelmet szerezni a zajos közösségimédia-környezetben a kedvelés (like) és a megosztás tekintetében. Majd a legtöbb felajánlást kapott három szervezet Facebook-jelenlétét vizsgáltam meg annak függvényében, hogy a megosztás gyakorisága és a kedvelések száma között van-e összefüggés. Ezt követően pedig jó gyakorlatként bemutatok három példát ezen szervezetek Facebook-kommunikációja közül, melyeket 2019 novemberében osztottak meg.

Felnőttkori tanulás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 590 3

Az oktatás világában a szak- és felnőttképzés a legérzékenyebb a gazdaság változásaira, ugyanis a gazdaság sikeressége nagymértékben függ a munkaerőpiacon rendelkezésre álló munkavállalók tudásától és tanulási motivációjától. Nem véletlen, hogy a szakképzés szerkezete és jogi háttere folyamatosan változik, aktuálisan Szakképzés 4.0 szakmapolitikai stratégiának megfelelően, amely keresletvezérelt, kimenet-szabályozott felnőttképzési rendszer kialakítására törekszik.

E gondolatok szellemében íródott az ELTE PPK FTI jelen kötete, amely bemutatja az Intézet a munkaerőpiac és a szakképzés kapcsolódási pontjaira fókuszáló, friss kutatásai eredményeit. Az első és a második fejezet a munkaerőpiac és szakképzés témakörökkel foglalkozik. A szerkesztők a harmadik fejezetet a közösségi művelődés kérdéskörének szentelték, hangsúlyozva, hogy az informális tanulási úton szerzett tudás szerves része a munkavállalók tudás- és kompetenciaállományának.

A kötet olvasását ajánljuk gazdasági és szakképzési szakembereknek, akik munkaadóként, vezetőként, oktatóként kíváncsiak a gazdasági és az oktatási oldal nézőpontjaira, és ajánljuk mindazoknak, akik napjaink szak- és felnőttképzési útvesztőiben kívánnak tájékozódni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kraicine-csehne-felnottkori-tanulas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave