A digitális korban az adatbőség, az információtömeg, a sok területen elvileg korlátlan hozzáférés hatására gyökeresen megváltoznak a kutatás és az oktatás alapelvei és módszerei. Az oktatás fő feladata már nem a tudásátadás, hanem az, hogy eligazítson az információkhoz való hozzáférésben, megtanítson a szelektálásra, és segítse a sokféle új információ adekvát beépítését a meglévő tudásba. A tanári tevékenység a korábbinál magasabb tudásszintet és széles körű tájékozottságot igényel. Az új módszerekről, technikákról már széles körű tapasztalatok állnak rendelkezésre, a kérdéskört az utóbbi években jelentős kutatói érdeklődés és aktivitás övezi. Kevesebb figyelem irányult eddig arra a jelenségre, amit röviden úgy foglalhatunk össze, hogy a tudás természete is átalakul. Ez a folyamat kevésbé látványos és nem olyan gyors ütemű, mint az új módszerek és technikák megjelenése, térnyerése. Hatása viszont alapvetően megváltoztatja a kutatás paradigmáit és az oktatásban, a felsőoktatásban átadott tudás jellegét, tartalmát. A tudás természetének átalakulása okán tehát a tanári hivatás újraértelmezésére van szükség, vagyis az oktatói gárda digitális szemléletben történő képzésére, továbbképzésére, illetve annak meghonosítására, hogy oktatási tevékenységüket az innovatív és naprakész tudásátadás hassa át (Hrubos, 2017).