Csehné Papp Imola, Kraiciné Szokoly Mária (szerk.)

Felnőttkori tanulás

Fókuszban a szakképzés és a munkaerőpiac


A közfoglalkoztatás átalakulásai Magyarországon harminc év tükrében

A közfoglalkoztatás mindig előtérbe került akkor, amikor a korábbi gazdasági és foglalkoztatási formák átalakulóban voltak, mert felbomlott a munkaerőpiaci kereslet és kínálat közti egyensúly, ezért jövedelemhiány alakult ki, mely a központi hatalom beavatkozását tette szükségessé. Az 1990-es évek első felében a magyar munkaerőpiacon nem várt átalakulás ment végbe: a munkanélküli lakosság több, mint fele egy éven túl nem talált megfelelő állást. A közfoglalkoztatás mint aktív foglalkoztatáspolitikai eszköz a rendszerváltást követően is jó megoldásnak tűnt a drasztikusan növekvő munkanélküliség kezelésére. Az 1991. évi IV. törvényben a közhasznú foglalkoztatás úgy jelent meg, mint a munkanélküliség alternatívája, az állástalanok munkaerőpiaci reintegrációját átmenetileg biztosító kényszermegoldás, amelynek célja az volt, hogy azokat segítsék munkához, akik önhibájukon kívül nem képesek elhelyezkedni. Az időközben bekövetkező lassú munkaerőpiaci javulás 2003-ig tartott, egészen a 2008. évi globális pénzügyi válságig, ami újabb munkanélküliséget okozott Magyarországon is. A közhasznú munkának két deklarált funkciója volt: egyfelől az úgynevezett munkateszt, ami azt jelenti, hogy aki a közcélú munkát visszautasítja, azt a munkanélküli-regiszterből kizárják, másfelől, hogy a résztvevők normál, nem támogatott álláshoz jussanak. A működés kezdete óta az alapvető cél nem változott, de a feltételek jelentősen átalakultak. A tanulmány a közfoglalkoztatás harminc évének rövid áttekintésére vállalkozik, elkészítését pedig a magyar közfoglalkoztatási program egész Európában egyedülálló nagyságrendje indokolta.

Felnőttkori tanulás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 590 3

Az oktatás világában a szak- és felnőttképzés a legérzékenyebb a gazdaság változásaira, ugyanis a gazdaság sikeressége nagymértékben függ a munkaerőpiacon rendelkezésre álló munkavállalók tudásától és tanulási motivációjától. Nem véletlen, hogy a szakképzés szerkezete és jogi háttere folyamatosan változik, aktuálisan Szakképzés 4.0 szakmapolitikai stratégiának megfelelően, amely keresletvezérelt, kimenet-szabályozott felnőttképzési rendszer kialakítására törekszik.

E gondolatok szellemében íródott az ELTE PPK FTI jelen kötete, amely bemutatja az Intézet a munkaerőpiac és a szakképzés kapcsolódási pontjaira fókuszáló, friss kutatásai eredményeit. Az első és a második fejezet a munkaerőpiac és szakképzés témakörökkel foglalkozik. A szerkesztők a harmadik fejezetet a közösségi művelődés kérdéskörének szentelték, hangsúlyozva, hogy az informális tanulási úton szerzett tudás szerves része a munkavállalók tudás- és kompetenciaállományának.

A kötet olvasását ajánljuk gazdasági és szakképzési szakembereknek, akik munkaadóként, vezetőként, oktatóként kíváncsiak a gazdasági és az oktatási oldal nézőpontjaira, és ajánljuk mindazoknak, akik napjaink szak- és felnőttképzési útvesztőiben kívánnak tájékozódni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kraicine-csehne-felnottkori-tanulas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave