Muzsalyi Róbert

Az EU-jog hatása a polgári eljárásjogra


A perújítással kapcsolatos álláspontok összegzése

Az Európai Unión belül a tagállamok szabadon alakíthatják ki a nemzeti és az uniós jogon alapuló igények érvényesítésére vonatkozó eljárási szabályokat, köztük azokat is, amelyek a rendkívüli perorvoslatokra vonatkoznak. Az uniós igények érvényesítésére vonatkozó tagállami szabályoknak azonban meg kell felelniük az EUB joggyakorlatában kialakított elveknek, úgymint a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség követelményének. E fejezet keretében első körben azt vizsgáltam meg, hogy az uniós jog tényleges érvényesülésének elve megköveteli-e, hogy a jogerős ítélettel lezárt ügyet újratárgyaljanak arra való hivatkozással, hogy az egy később született EUB-határozat alapján téves jogértelmezésen alapul, így sérti az uniós jogot. A vizsgálat eredményeként az a megállapítás tehető, hogy az EUB következetes joggyakorlata szerint az uniós jog nem írja elő a tagállamok számára új jogorvoslati eszközök kialakítását, nem kíván más eljárásokat biztosítani a jogalanyok uniós jogon alapuló igényeinek érvényesítésére, mint amit a tagállami jog megállapít. Nem áll fenn a jogerős ítéletek felülvizsgálatára irányuló általános kötelezettség az uniós jog, illetve az EUB határozatának hatékony érvényesülése érdekében.

Az EU-jog hatása a polgári eljárásjogra

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 610 8

Az EU-jog és a nemzeti jogok szimbiózisa a közösségek alapítása óta a jogtudomány egyik központi kérdése. Ismert tény, hogy az EU Bíróság számos alapelvet dolgozott ki ezen jogrendszerek együtt alkalmazásából eredő kérdések megválaszolására, amelyek fogadtatása változatos képet mutat az egyes tagállamokban. Az eltérő álláspontokban közös az a felismerés, hogy a luxembourgi testület döntéseiben adott iránymutatásokat értelmezni és alkalmazni kell a nemzeti bíróságok eljárásai során is. Az EU-jog által biztosított anyagi jogosultságok tagállami bírósági eljárások előtti kikényszerítését különösen is megnehezíti az a tény, hogy az EU-nak csak a határon átnyúló eljárásjogi kérdésekben van jogalkotási hatásköre, a bírósági szervezetrendszer és a polgári perrendtartás részleteit a tagállamok dolgozhatják ki. Ebben a perrendtartási sokszínűségben igyekszik az EU Bíróság több évtizede biztosítani az uniós anyagi jogszabályok hatékonyságát az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elveinek kidolgozásával.

Muzsalyi Róbert sikeresen megvédett PhD-dolgozata alapján készült monográfiájában Magyarországon először dolgozta fel ennek a két alapelvnek a joggyakorlatát, az egyes ítéletekhez fűződő jogirodalmi vitákat és a magyar bíróságok első tapasztalásait. Bátran megkérdőjelezi a kialakult álláspontokat, pontosítja az egyes fogalmak tartalmát, és meggyőzően érvel saját véleménye mellett. A szerző arra a megnyugtató végkövetkeztetésre jut, hogy az EU Bíróság több mint 100 vonatkozó ítélete olyan rendszert alkot, amelynek jellemzői alapján a nemzeti bíróságok ma már egységesen meg tudják állapítani, hogy a nemzeti eljárásjogi rendelkezéseik megfelelnek-e az EU-jogi követelményeknek, illetve azokat hogyan kell értelmezni és alkalmazni az uniós anyagi jogon alapuló polgári perekben.

Dr. Osztovits András

Hivatkozás: https://mersz.hu/muzsalyi-az-eu-jog-hatasa-a-polgari-eljarasjogra//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave