A két világháború közti Csehszlovákiában a kisebbségi kérdés egy merőben új téma volt a szlovák közvélemény számára, legalábbis abban a formában, hogy most hirtelen a szlávság számított domináns, államalkotó nemzetnek, míg a magyarok (és németek) kisebbséginek. Az addig a népek önrendelkezési jogáért küzdő szlovák nemzeti mozgalom olyan területet vont irányítás alá, amelyen sok százezer magyar is élt, nagyjából egy tömbben. Szembetűnő a viharosan gyors szerepcsere a magyar és a szlovák elit között, ahogy egyik pillanatról a másikra végbemegy a másik fél korábbi érveléseinek és magatartásának ösztönszerű átvétele. A korábban a kisebbségi kérdés iránt teljesen közönyös magyar közvélemény hamar érzékeny lett a többség részéről megnyilvánuló diszkriminációra; a szlovák közbeszédbe pedig olyan természetességgel került be a nemzetiségi követelések ellenében az államérdekek fontosságának hangsúlyozása (például az állami centralizáció hatékonyságának hangsúlyozása az autonómiákkal szemben), mintha a legjobb tanítványaik lettek volna a valahai felső-magyarországi főispánoknak.1 A kisebbségi problematikának ezt a könnyed, félrenéző csehszlovák megítélését erősítette az a szemléletmód is, ami a két világháború közötti csehszlovák demokráciát eleve jobbnak és igazságosabbnak találta a dualizmus kori vagy a Horthy-Magyarország rezsimjeinél, függetlenül attól, éppen milyen kisebbségi igényeket teljesített Csehszlovákia, és milyeneket nem. Csehszlovákia valóban mintaállam is lehetett volna a térség számára, a demokratikus politikai rendszeren belül azonban erősen centralizált állam működött, nemzetiségi autonómiák nélkül, és számos kisebbségellenes közigazgatási mechanizmussal. A két világháború közötti csehszlovák kiadványok és tankönyvek, melyek tehát ezt a korszakot még a jelenként mutatták, ezekbe a témákba nem mentek bele, és általában megálltak a csehszlovák törvények idézésénél: „kisebb nemzeti csoportoknak ott, ahol az állampolgárok 20 százalékát teszik ki, biztosítva van a nyelvhasználat joga”.2 Így a szlovák utókor hajlamos máig a demokratikus csehszlovák államberendezkedés nagyvonalúságának emlékét ápolni, a kisebbségek hiányérzetei és igényei nem ismeretesek.3