Nemzeti Népegészségügyi Központ (közread.)

Elemzés az alapellátásban dolgozó ápolók képzésének, kompetenciáinak nemzetközi gyakorlatáról


Németország ápolóképzési rendszere, kompetenciák

Németország lakossága 2016-ban 80 millió 688 ezer fő volt. Az egészségügyi kiadások a GDP 11,3%-át tették ki. 2015-ben az országban dolgozó szakorvosok száma 338 ezer, ebből a háziorvosok száma 139 245 fő. Százezer lakosra vetítve a szakorvosok száma 413,9 fő, a háziorvosok tekintetében 170 fő. Ugyanezek az adatok ápolókra vonatkozóan 2014-ben: 900 ezer szakképzett ápolót, és 164 ezer ápolási asszisztens. Ez 100 ezer lakosra vetítve előbbinél 1111 főt, utóbbinál 203 főt jelentett.1,2,3

Elemzés az alapellátásban dolgozó ápolók képzésének, kompetenciáinak nemzetközi gyakorlatáról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 622 1

Egy ország társadalmi, financiális és egészségügyi szakmapolitikai változásait rugalmasan kell követnie az adott ország egészségügyi rendszerének is. Jelen átfogó nemzetközi tanulmány bemutatja, hogy Európában, illetve azon kívül, a vizsgált országok hogyan válaszolják meg a XXI. század kihívásait az alapellátás tekintetében. A jó gyakorlatok nemzetközi viszonylatban történő minél pontosabb megismerése kiemelten fontos, hiszen a tanulmány megírásának legfőbb célja annak vizsgálata, hogy a jövőben miként lehetne javítani az egészségügyi alapellátás és a képzési (elsősorban felsőoktatási) rendszer hatékonyságán Magyarországon. Az alapellátásban nemzetközi viszonylatban a BSc és MSc végzettségű ápolók a legmeghatározóbb szereplők – miközben hazánkban sajnálatos módon mindezidáig nem kerültek bevonásra képzési szintjüknek megfelelően az alapellátásba (sem) –, így jelen tanulmány alapját is az ápolói feladatkörök bemutatása képezi. Emellett sor került az alapellátásban tevékenykedő szakemberek képzésének és hatáskörének bemutatására is, azzal a szándékkal, hogy az ellátásról szóló kép a lehető legpontosabban adja vissza az adott ország ellátási gyakorlatát és szolgálhasson esetleges példaképül a magyarországi fejlesztéseknek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/elemzes-az-alapellatasban-dolgozo-apolok-kepzesenek-kompetenciainak-nemzetkozi-gyakorlatarol-10//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave