Horkai Anita, Nagy Éva, Pálvölgyi Miklós, Vingender István

Egészség és társadalom


Az űrkorszak és a divat – társadalomelméleti bevezetés a modernről

A „modern” kifejezés korántsem ma kezdte a karrierjét, hiszen virágkorát már a 19. századra, eredetét pedig jóval korábbra tesszük. A fogalom történetének bemutatása nem tartozik szorosan e könyv tárgyához, így itt megelégedhetünk azzal, ha két, számunkra fontos értelmezést említünk meg. Ehhez érdemes először is a magunk jól bejáratott hétköznapi szótárát elővenni! Számtalan jelentésárnyalatát végiggondolva, láthatjuk, hogy a modern szót többnyire jelzőként használjuk, olyan dolgok (eszközök, jelenségek, vívmányok) jellemzésére, amelyeket korszerűnek, egészen újnak tartanak, vagy – ahogyan lentebb olvasható – akár nagyon divatosak. Emellett a modern szóval illetjük azokat a dolgokat is, amelyek szerintünk jelentős előrelépést képviselnek a maguk területén. Ez azt jelenti, hogy az újszerűség mellett a fejlődés, a haladás gondolata is szorosan összekapcsolódik a modernnel. Aki az űrutazásra és a Mars-expedíciókra gondol a modern szó hallatán, a kifejezés ezen értelmére hivatkozik.

Egészség és társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 644 3

A jegyzet témái közt helyet kapnak az orvosi szociológia klasszikus területei (a betegségek történelmi-társadalmi hátterének leírása, az egészségügyi intézményrendszer szerepelméleti és szervezetszociológiai jellemzése), így megőriz egyfajta klasszikus, elsősorban makroszociológiai szemléletet. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a mikroszociológiai és tudásszociológiai megközelítés, valamint a szociálpszichológia is, és ezzel együtt az ezekhez kapcsolódó kérdéskörök: az, ahogy a betegségről az orvosok és a betegek gondolkodnak; az egészséggel és betegséggel kapcsolatos nézetek és tudások szerveződése; a gyógyítók és gyógyítottak közötti kommunikáció kulturális és nyelvi sajátosságai; a hétköznapokba ágyazott, testfelfogásban, higiénében, táplálkozásban megjelenő egészségmagatartás. Röviden: ez a munka a korábbi jegyzeteknél multidiszciplinárisabb (szociológiai, történelmi, antropológiai, szociálpszichológiai, kommunikációelméleti), és ebből következően tematikailag is átfogóbb. Lényegét tekintve azonban e tudományelméleti és tematikai változás célja és oka az a meggyőződés, hogy az egészségügyben dolgozók, s különösen az orvos munkáját támogató, gyakran a beteggel közvetlenebb kapcsolatban lévő ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék a beteg gondolkodását, segítsék eligazodását a betegségéről való ismeretek és a gyógymódok olykor elég viharos tengerén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/egeszseg-es-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave