Horkai Anita, Nagy Éva, Pálvölgyi Miklós, Vingender István

Egészség és társadalom


A titokzatos etnicitás

Egy pillanatra álljunk meg az etnicitás fogalmánál! A kifejezés jelentése körül igen kiterjedt vita folyt és folyik, így nincs is egyetlen, mindenki által elfogadott definíciója. Ha Max Weber meghatározásából indulunk ki, akkor az etnicitás nem más, mint a közös származásba vetett szubjektív hit, amely a csoportformálódás alapjául szolgál, függetlenül attól, hogy valóban létezik-e vérségi, leszármazási kapcsolat a csoport tagjai között. A közös származás tudata összekapcsolódhat más vonásokkal is, amelyeket a csoport tagjai közösnek tekintenek (pl. nyelv, vallás, hagyományok, szokások). Ez a vélt összetartozástudat bár szükséges ahhoz, hogy ténylegesen létrejöjjön egy etnikai alapon szerveződő közösség, önmagában mégsem elég. Közösség akkor képződik, ha a cselekvők között társadalmi kapcsolat alakul ki (azaz, ha az emberek képesek egymás viselkedését tekintetbe véve alakítani cselekvéseiket), amely „átérzett összetartozásról tanúskodik.” A közös vonások (pl. a közös nyelv) nem jelentenek közösségképződést, csupán megkönnyítik a kölcsönös megértést, s ezen keresztül a társadalmi kapcsolatok kiépülését.

Egészség és társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 644 3

A jegyzet témái közt helyet kapnak az orvosi szociológia klasszikus területei (a betegségek történelmi-társadalmi hátterének leírása, az egészségügyi intézményrendszer szerepelméleti és szervezetszociológiai jellemzése), így megőriz egyfajta klasszikus, elsősorban makroszociológiai szemléletet. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a mikroszociológiai és tudásszociológiai megközelítés, valamint a szociálpszichológia is, és ezzel együtt az ezekhez kapcsolódó kérdéskörök: az, ahogy a betegségről az orvosok és a betegek gondolkodnak; az egészséggel és betegséggel kapcsolatos nézetek és tudások szerveződése; a gyógyítók és gyógyítottak közötti kommunikáció kulturális és nyelvi sajátosságai; a hétköznapokba ágyazott, testfelfogásban, higiénében, táplálkozásban megjelenő egészségmagatartás. Röviden: ez a munka a korábbi jegyzeteknél multidiszciplinárisabb (szociológiai, történelmi, antropológiai, szociálpszichológiai, kommunikációelméleti), és ebből következően tematikailag is átfogóbb. Lényegét tekintve azonban e tudományelméleti és tematikai változás célja és oka az a meggyőződés, hogy az egészségügyben dolgozók, s különösen az orvos munkáját támogató, gyakran a beteggel közvetlenebb kapcsolatban lévő ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék a beteg gondolkodását, segítsék eligazodását a betegségéről való ismeretek és a gyógymódok olykor elég viharos tengerén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/egeszseg-es-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave