Most forduljunk a tőkeköltségek felé! Bontsuk fel képzeletben a vállalatokat önálló üzleti projektekre, olyanokra, amelyeket a pénzáramlások elválasztásának elve alapján vázoltunk. Vajon piaci portfóliót tartó részvényesek esetén az egyes üzleti projektek részvényesi kockázathoz való hozzájárulását tekintve hoz valami újat az, hogy egy nagyobb egység, egy vállalat részeiről is szó van? Semmi újat nem hoz. Ennyiben teljesen mindegy, hogy a piaci portfóliót vállalatok ezreinek darabkái testesítik meg, vagy e vállalatok „független” üzleti projektjei tíz- vagy százezreinek darabkái. Ekkor viszont éppen úgy, ahogyan az egyes vállalatok részvényeinek kockázatai is függetlenek egymástól, ennek így kell lennie az egyes üzleti projektek esetében is. Vagyis az egyes vállalati üzleti projektek releváns kockázatai nem egymástól, nem a vállalati környezettől, hanem csak és kizárólag a piaci portfólióval való viszonyuktól fognak függni. Így egymástól függetlenek lesznek. Mivel a tőkeköltségek ennek a releváns kockázatnak a függvényei, el is érkeztünk a tőkeköltségek függetlenségének elvéhez. Ennek lényege tehát, hogy – számos feltételezés fennállása esetén – az egyes vállalati üzleti projektek részvényesek számára jelentkező kockázata, így tőkeköltsége, független lesz a vállalati környezettől, csak és kizárólag a piaci portfólióval való sztochasztikus viszonytól (a β-tól) fog függni.1 A tőkeköltség kérdése mindig a részvényesekhez kapcsolódik, és nem magához a vállalathoz.