Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai I.


Mindennapi kis függőségeink

E fejezet szerzője egyetemista kora óta napi négy-öt kávét iszik. Mivel a kávé ízét önmagában nem igazán szereti, ezért általában tejeskávé formájában, négy-öt kanál kristálycukorral édesítve issza ezt a stimuláns hatású folyadékot. A fejezet szerzője idén egy gerincműtéten esett át, amely után a gyógyulás érdekében jelentős súlytöbblettől kell megszabadulnia, ehhez drasztikusan csökkentenie kell elsősorban a szénhidrátfogyasztását (például az édesség nélkül is napi 16-25 kanálnyi kristálycukoradagját). Vérnyomása évek óta kórosan magas, családjában szinte minden felmenője keringési betegségben halt meg, viszonylag fiatalon. A szerzőnek a hipertónia családi halmozódása miatt a vérnyomásfokozó hatású koffein bevitelét is jelentősen csökkentenie kell, valamint a folyamatos stimuláns bevitelt igénylő, meglehetősen stresszes életmódját – amelynek hátterében valójában egy másik függőség, a napi 12-14 órás elfoglaltságot igénylő munkamánia áll – gyökeresen át kell alakítania.

Az addiktológia alapjai I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 676 4

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A sorozat első része túl azon, hogy tisztázza az addiktológia alapfogalmait, behatóan ismerteti a függőséget okozó szereket és az addiktív viselkedésformákat, valamint a drogfüggőség kialakulásának és fennmaradásának okait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave