Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai I.


Kábítószer

A kábítószer kifejezés szigorúan véve egy jogi kifejezés, amely azon kémiai anyagok körét fedi, amelyek rajta vannak az illegális szerek listáján. Ez lényegében megegyezik a magyar köznyelvi használattal, amely az illegális drogokat illeti ezzel a kifejezéssel. Amennyiben azonban nem jogi értelemben vagy legalábbis nem kifejezetten egy szer vagy szerek illegalitására utalva, azt kiemelve használjuk a kifejezést, inkább kerülendő lenne a szó használata. Az illegalitástól eltekintve ugyanis szerencsétlenül hangozhat, ha kábítószernek nevezünk olyan kémiai anyagokat, amelyek kifejezetten stimuláló hatásúak, mint például az amfetamin. A kábítószer elnevezés ugyanis, a jogi szemponttól elvonatkoztatva, annyit jelent, hogy kábító hatású szer. Eredetét tekintve a nemzetközi egyezményekben megjelenő narkotikus szer (narcotic drugs) kifejezésből származik, így a szerencsétlen használat nem magyar specifikum, hanem pontos fordítással vettük át ezt a fogalmilag furán ható használatot.

Az addiktológia alapjai I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 676 4

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A sorozat első része túl azon, hogy tisztázza az addiktológia alapfogalmait, behatóan ismerteti a függőséget okozó szereket és az addiktív viselkedésformákat, valamint a drogfüggőség kialakulásának és fennmaradásának okait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave