Ezeket a programokat szintén az előzők eredménytelensége hívta életre. Kifejlesztésükben nagyobb szerepet kapott a szociálpszichológia: a feltevés szerint a serdülőkori droghasználat kialakulásában döntő szerepe van a társas – elsősorban a kortárs- és a média- – hatásoknak. Ennek megfelelően a prevenció egyfajta „beoltás”, immunizálás e hatásokkal szemben, másrészt pedig az ellenállási készségek fejlesztése és a normatív elvárások megváltoztatása (tehát az, hogy „mindenki drogozik”, vagy hogy „a fiatalok többsége drogozik”). Az első időben inkább az „immunizáláson” volt a hangsúly, majd pedig az ellenállási készségek fejlesztésén. Az „immunizálás” azon alapult, hogy a fiatalok úgyis találkoznak majd dohányzásra szólító reklámokkal, tehát már korán kell ezekkel szemben mintegy immunizálni őket, hogy később ne reagáljanak ezekre a felszólító ingerekre. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy pl. „gyengített” formában mutattak nekik cigarettareklámokat, amelyeket kielemeztek (hol vezetnek félre, hol manipulálnak). Más esetekben arra készítették fel a fiatalokat, mit tegyenek, ha cigarettával vagy éppen kábítószerrel kínálják őket: legyen a helyzetről és az adandó válaszokról előzetes elképzelésük. A hangsúly itt inkább ezeken a kognitív tényezőkön van, és nem annyira azon, mit csináljanak egy ilyen helyzetben.