E megközelítések teoretikus hátterében olyan kutatási tapasztalatok húzódnak meg, hogy a fiatalok azért kezdenek legális vagy illegális drogokat használni, mert ebbe az irányba befolyásolják őket (kortársaik vagy a média), illetve hiányoznak azok a készségeik, melyekkel ellent tudnának állni a droghasználatnak, és amelyekkel meg tudnák oldani mindennapi életbeli problémáikat. Ekkor a droghasználat a problémamegoldás sajátos, „öngyógyító” formája. Ezek az átfogó, komprehenzív megközelítések egyesítik a korábbi megközelítések előnyeit, de nagyobb hangsúlyt fektetnek a készségfejlesztésre (life skills), illetve az intraperszonális kompetencia fejlesztésére. A kutatók felteszik továbbá, hogy a droghasználat kialakulása nem egyetlen tényező függvénye, és fordítva, a személyiségfejlődésben szerepet játszó tényezők segítésével nemcsak a droghasználat terén érhetünk el kedvező eredményeket. A kutatások szerint az átfogó, a nem egy-egy tényezőt megcélzó prevenciós programok az igazán hatékonyak. Tehát az általános és a specifikus személyes és társas készségeket kell fejleszteni, és ez a fejlesztés nem pusztán emocionális-kognitív, hanem gyakorlati tréningelemekből épül fel.