Demetrovics Zsolt (szerk.)

Az addiktológia alapjai I.


Depresszáns hatású gyógyszerek

A legális gyógyszerekkel való visszaélés hasonló, ha nem nagyobb méretű problémát jelent Magyarországon és a világ más részein, az egyén és a társadalom számára, mint az illegális szerek használata. Bár a legális gyógyszerekkel történő visszaélés kisebb mértékben jár együtt deviáns életvitellel, más vonatkozásokban azonban az ártalmak gyakran nem maradnak el az illegális szereknél tapasztaltaktól. Kétségtelen azonban, hogy pontosan a deviáns életvitel hiányának is köszönhetően a legális szerekkel történő visszaélés vonatkozásában lényegesen rejtettebb jelenségről van szó, kevesebb, a társadalom által nyíltan észlelhető probléma kerül felszínre. Ennek tudható be az is, hogy lényegesen kisebb figyelmet kap ez a jelenség, annak ellenére, hogy a populáció igen jelentős részét érinti.

Az addiktológia alapjai I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 676 4

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A sorozat első része túl azon, hogy tisztázza az addiktológia alapfogalmait, behatóan ismerteti a függőséget okozó szereket és az addiktív viselkedésformákat, valamint a drogfüggőség kialakulásának és fennmaradásának okait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-az-addiktologia-alapjai-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave