A legelső tudományos alapossággal vizsgált hallucinogén a Mexikótól Texasig őshonos, lassan növő Lophophora williamsii (korábbi nevén Anhalonium lewinii) kaktusz egy alkaloidja, a meszkalin volt (1. ábra). Az egyszerű szerkezetű, 35–36 °C-on olvadó vegyület kémiai neve 2-(3,4,5-trimetoxifenil)etilamin vagy 3,4,5-trimetoxifenetilamin. Sósavas vagy kénsavas sóként stabil. A meszkalint tisztán 1896-ban nyerte ki Arthur Heffter, a szerkezetét 1919-ban Ernst Späth állapította meg. A répaszerű gyökerű kaktusz föld feletti, gyapjas koronájának levágott és megszárított, korong alakú szeleteinek elfogyasztása kaleidoszkópszerű víziókat, sajátos szinesztéziát idéz elő. (Megjegyezzük, hogy a meszkalin és a mescal button, azaz meszkálgomb elnevezések etimológiailag félrevezetőek: a mexikói spanyol mezcal szó egy pozsgás növényt, a tequilakészítéshez használt agávét jelöli.) A szárított korongok meszkalintartalma 0,5–1,5%. A kaktuszban kisebb-nagyobb mennyiségben megtalálhatók egyéb alkaloidok is, például a szedatív hatású, izokinolinvázas pellotin. Az olcsón előállítható meszkalin a pszichotróp anyagokra vonatkozó 1971-es bécsi egyezmény szerint nemzetközileg ellenőrzött vegyület, de a növény nem szerepel a jegyzékekben (ezzel kapcsolatban lásd Bayer, 2005, 339).