Valence, d'Astous és Fortier (1988) négyféle vásárlói típust különített el. Az „érzelemfókuszú vásárlót” (emotional reactive consumer) az adott tárgy szimbolikája mozgatja, amely gyakran érzelmi és kompenzatorikus komponenseket képvisel a vásárló számára. Az „impulzív vásárló” hirtelen jövő, spontán vágy következtében vásárol, amelyet ambivalens érzelmek és az ösztönén és a felettes én közötti harc kísér. A „fanatikus vásárlót” csak a tárgy érdekli, amely iránt rendkívüli lelkesedést, intenzív rajongást érez, s emiatt érzi feltétlen szükségét annak, hogy azt megvásárolja. Valence (1988) továbbá leírja a „kontrollálatlan vásárlót” – amelyet jelen esetben a kényszeres vásárlóval azonosíthatunk –, aki pszichológiai feszültségét és szorongásait próbálja csökkenteni a vásárlással. Többen amellett, hogy megkülönböztetik a vásárlói magatartás egyes altípusait, azokat egy kontinuum mentén helyezik el (Albenese, 1988; d’Astous, 1990; Edwards, 1992). Edwards (1992, 1993) elképzelése szerint az alábbi spektrum segítségével különböztethetjük meg a vásárlói típusokat, amelynek mentén a problémamentes vásárlástól jutunk el a legsúlyosabb formáig, a következőképpen: „normális/nem kényszeres”, „rekreációs”, „borderline”, „kényszeres” és „addiktív” vásárlói típusok. A „normális/nem kényszeres vásárlók” előre tervezetten vásárolnak olyan termékeket, amelyekre valóban szükségük van. A „rekreációs vásárlók” alkalmanként már tervezés nélkül és impulzív módon is vásárolnak, mindezzel fokozva saját hangulati állapotukat. A „borderline vásárlók” szintén hangulatfokozás céljából esetenként impulzív módon vásárolnak, azonban rájuk az impulzív vásárlást követő bűntudat élménye is jellemző. A „kényszeres vásárlók” rendszeresen vásárolnak termékeket annak érdekében, hogy csökkentsék negatív érzelmi állapotaikat, majd a vásárlást követően bűntudatot élnek meg, rendszeres kényszeres vásárlásuknak pedig számos negatív következménye van. Az „addiktív vásárlók” folyamatos, ellenállhatatlan vágyat élnek meg a vásárlásra vonatkozóan, emiatt és a vásárlás következtében pedig csökkentenek, elhalasztanak vagy teljes mértékben elhanyagolnak más fontos tevékenységeket. Boundy (2000) hasonló háttérmechanizmusok mentén emeli ki vásárlói típusai közül a kényszeres vásárlást. Az „imázs-vásárlók” kiadásainak legfőbb mozgatórugója, hogy mások csodálják őket, felnézzenek rájuk, illetve drága és különleges ruháikkal, tárgyaikkal az elit körökhöz tartozzanak. Különleges bánásmódra vágynak, és úgy vélik, ha sikeresnek látszanak, valójában azok is. Hitvallásuk, hogy „az vagy, amit megveszel”. Az „alkuvadászok” számára nem is maga a megvásárolt termék, hanem a vásárlás közben átélt alkudozás folyamata a legfontosabb. Rendkívül sok időt töltenek el alkudozással, akkor is, ha anyagilag erre egyáltalán nem szorulnak rá. Alkudozási vágyuk hátterében agresszív késztetések, hatalomvágy, a dolgok felett gyakorolt kontroll elérése érhető tetten. A „kényszeres vásárló” meghatározása Boundy esetében ugyanúgy fogalmazódik meg, mint sok más szerző által: a vásárlás célja, hogy a személy nem kívánt érzelmi állapotokat csökkentsen vagy elkerüljön. A „kodependens vásárlók” arra vonatkozóan éreznek nagy késztetést, hogy másoknak vásároljanak, ezáltal remélve, hogy megerősítést, társaságot, szeretetet kaphatnak a tárgyakért cserébe. A kontrollvágy itt kifejezetten konkrét kapcsolatokra – például párkapcsolatra – vonatkozik. Inkább választják a „megmentő” (ez esetben a másik személynek minden anyagi javat biztosító személy) szerepét, mint hogy kölcsönös viszonyban éljenek valakivel. Nem hiszik ugyanis, hogy akkor is kaphatnak szeretetet és megbecsülést, ha anyagi javakkal, tárgyakkal nem halmozzák el partnerüket, családtagjaikat. Rettegnek attól, hogy elhagyják őket, és úgy élik meg, önmagukban nem elég szeretetreméltóak. Boundy tipológiájában végül az utolsó típus a „bulimiás vásárló”, aki tudattalan vágyat él meg arra vonatkozóan, hogy megszabaduljon pénzétől. Ahogy az evészavaros bulimiás személy a hatalmas mennyiségű étel elfogyasztását követően megszabadul attól (például önhánytatás segítségével), úgy a bulimiás vásárló pénzétől kóros vásárlási szokásaival szabadul meg. S ahogy az evészavarban szenvedő személy, úgy a bulimiás vásárló is gyötrő bűntudatot él meg az után, hogy a cselekedetet végrehajtotta.