Demetrovics Zsolt, Kun Bernadette (szerk.)

Az addiktológia alapjai IV.

Viselkedési függőségek


Mérőeszközök

Jelenleg, különösen a számtalan elmélet és definíció megjelenéséhez képest, kevés eszköz áll rendelkezésre a munkafüggőség mérésére. Ezek közül a leggyakrabban használt skála a Spence és Robbins (1992) által kifejlesztett Munkaalkoholizmus Teszt (Workaholism Battery). A kérdőív három alskálát tartalmaz, amelyek a szerzők elméleti koncepcióját hivatottak mérni. Hét-hét tétel önbeszámolós módon méri a munkára vonatkozó késztetést (pl. „gyakran érzem azt, hogy valami bennem arra késztet, hogy keményen dolgozzak”) és a munkába való involválódást (pl. „unatkozom és tehetetlennek érzem magam vakáció alatt, ha nem tudok semmi hasznosat csinálni”), további kilenc item pedig a munka élvezetére kérdez rá (pl. „néha annyira élvezem a munkámat, hogy nehezemre esik azt abbahagyni”). A skála megfelelő megbízhatósággal és validitással rendelkezik (Aziz és Zickar, 2006; Burke, 2000; McMillan és mtsai, 2002; Spence és Robbins, 1992).

Az addiktológia alapjai IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 679 5

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A negyedik rész a szenvedélybetegségek egy speciális területével, a viselkedési addikciókkal, illetve a viselkedési addikcióként értelmezhető jelenségekkel foglalkozik, ezek huszonegy típusát mutatja be közérthető módon. A kötet erénye, hogy az ismertebb jelenségek – például a szerencsejáték-függőség vagy az internetfüggőség – mellett olyan, Az addiktológia alapjai megjelenése előtt kevéssé tárgyalt rendellenességeket is bemutat, mint például az izomdiszmorfia, a munkafüggőség, a testedzésfüggőség, a szexuális addikciók, az egészségesétel-függőség vagy a kodependencia, azaz a társfüggőség.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-kun-az-addiktologia-alapjai-iv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave