A hipochondriás aggodalmak fennmaradása miatt a zavar legkézenfekvőbb következményei közé tartozik a rendszeres orvosi segítségkérés, számos kórházi kezelés, és általában nagyobb egészségügyi szolgáltatás-igénybevétel. Az orvosi ellátással való elégedetlenség hátterében az áll, hogy a beteg általában úgy érzi, az orvos nem adott neki lehetőséget, hogy kimerítően elmagyarázza a problémáját, illetve az orvos nem adott kielégítő magyarázatot a problémáira, és nem tudta kideríteni a baj okát (Warwick, 1995). A betegek nehezen fogadják el, hogy a tüneteik hátterében nemcsak fizikai okok, hanem pszichoszociális tényezők is állhatnak. Ha az alapellátásban dolgozó orvos a beteget pszichiáterhez küldi, az ismételten megerősíti a betegnek azt a gyanúját, hogy az orvos nem hisz neki. A képzelt beteg kimondott vagy kimondatlan, vagy csupán vélt diagnózisa miatt a betegek nagy fokú haragot, depressziót és további szorongást élnek meg (Holder-Perkins, Wise és Williams, 2000). A negatív érzelmek az orvos-beteg konzultációk során nemcsak a betegben, hanem gyakran az orvosban is felélednek. Az orvos is megélhet haragot, és egyben átélheti a probléma kapcsán saját tehetetlenségét is (Barsky, 2001). Érdemes megjegyezni, hogy hosszú távon a túlzott, ismételt és újabb információt nem tartalmazó megnyugtatás is rossz hatással van az egészséggel kapcsolatos aggodalmak alakulására.