Demetrovics Zsolt, Kun Bernadette (szerk.)

Az addiktológia alapjai IV.

Viselkedési függőségek


A betegség lefolyása

A betegség lefolyására vonatkozóan nem állnak rendelkezésre egyértelmű adatok. Egyesek – akár sorozatos letartóztatások ellenére is – egész életükön keresztül küszködnek ezzel a problémával, míg másoknál a jogi következmények tartósan eltántorító erejűek, s felhagynak gyújtogatási szokásukkal. Számos esetben egyébként epizodikus vagy időszakos zavarról beszélhetünk. Azok közül, akik hosszú távon fenntartják ezen szokásukat, a legtöbben titokban és kontrollált körülmények között gyújtogatnak (Greenberg, 2005). Grant és Kim (2007) ugyanakkor azt találta, hogy a betegség előrehaladtával az epizódok egyre gyakoribbak, és a tűzgyújtások egyre intenzívebbek. Ugyanezen vizsgálat szerint az epizódok átlagosan 2–16 hetente jelennek meg a piromániás személyek életében. Vannak azonban olyan esetek is, akiknél a tűzgyújtásra vonatkozó vágy napi szinten megjelenik (Greenberg, 2005).

Az addiktológia alapjai IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 679 5

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A negyedik rész a szenvedélybetegségek egy speciális területével, a viselkedési addikciókkal, illetve a viselkedési addikcióként értelmezhető jelenségekkel foglalkozik, ezek huszonegy típusát mutatja be közérthető módon. A kötet erénye, hogy az ismertebb jelenségek – például a szerencsejáték-függőség vagy az internetfüggőség – mellett olyan, Az addiktológia alapjai megjelenése előtt kevéssé tárgyalt rendellenességeket is bemutat, mint például az izomdiszmorfia, a munkafüggőség, a testedzésfüggőség, a szexuális addikciók, az egészségesétel-függőség vagy a kodependencia, azaz a társfüggőség.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-kun-az-addiktologia-alapjai-iv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave