Demetrovics Zsolt, Kun Bernadette (szerk.)

Az addiktológia alapjai IV.

Viselkedési függőségek


Kitekintés

Az addiktológia fejlődésében körülbelül az utóbbi évtizedben vált főárammá a pszichiátriai megközelítés. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy az ismereteket a DSM-IV kategóriái szerint igyekeznek rendezni. Ennek hátterében több fejlemény is áll. Korábban, körülbelül az évezred végéig a társbetegség (komorbiditás), illetve a kettős diagnózis állt az érdeklődés előterében, még korábban pedig a visszaélésre alkalmas, főleg a drognak minősülő tiltott kémiai anyagok neurobiológiai kutatása volt a fő témakör. A gyakorlati szempont komoly hajtóerő volt, a medicina és ezen belül a pszichiátria igényt formált a drogproblémák megoldására. A szakterület megjelölésére elterjedt az addikciós medicina kifejezés (Graham és mtsai, 2003; Rastegar és Fingerhood, 2005), illetve az addiktológiai pszichiátria, majd pedig napjainkban gyakran használják az addiktológiai idegtudomány, illetve az addiktológiai neurobiológia fogalmát (Carter, Capps és Hall, 2009). A pszichológia igyekszik megmaradni a semleges addiktív viselkedésformák megnevezésénél, ha saját illetékességét határozza meg (pl. Marlatt és Witkiewitz, 2009), vagy a problémák aspektusát emeli ki, és visszaélésszerű (abuse) vagy nem rendeltetésszerű (misuse) szerhasználatot vagy izgalom-, illetve ingerkeresést említ (pl. Karch, 2007; NICE, 2008 stb.). A problémák megvilágítása már a társadalom szempontjait is tükrözi, és ekkor szóhoz jutnak a társadalomtudományok, amelyek munkásságukat főleg a megelőzés, a kínálatcsökkentés vagy az ártalomcsökkentés vetületében fejtik ki.

Az addiktológia alapjai IV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 679 5

Az addiktológia alapjai című sorozat négy kötetének fejezeteihez összesen közel félszáz szerző járult hozzá, az addiktológia és társterületeinek legkiválóbb kutatói és gyakorlati szakemberei. A kötetek számos egyetemen váltak tananyaggá, az addiktológia területén történő tájékozódás kiindulópontjává. A negyedik rész a szenvedélybetegségek egy speciális területével, a viselkedési addikciókkal, illetve a viselkedési addikcióként értelmezhető jelenségekkel foglalkozik, ezek huszonegy típusát mutatja be közérthető módon. A kötet erénye, hogy az ismertebb jelenségek – például a szerencsejáték-függőség vagy az internetfüggőség – mellett olyan, Az addiktológia alapjai megjelenése előtt kevéssé tárgyalt rendellenességeket is bemutat, mint például az izomdiszmorfia, a munkafüggőség, a testedzésfüggőség, a szexuális addikciók, az egészségesétel-függőség vagy a kodependencia, azaz a társfüggőség.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demetrovics-kun-az-addiktologia-alapjai-iv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave