Az addiktológia fejlődésében körülbelül az utóbbi évtizedben vált főárammá a pszichiátriai megközelítés. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy az ismereteket a DSM-IV kategóriái szerint igyekeznek rendezni. Ennek hátterében több fejlemény is áll. Korábban, körülbelül az évezred végéig a társbetegség (komorbiditás), illetve a kettős diagnózis állt az érdeklődés előterében, még korábban pedig a visszaélésre alkalmas, főleg a drognak minősülő tiltott kémiai anyagok neurobiológiai kutatása volt a fő témakör. A gyakorlati szempont komoly hajtóerő volt, a medicina és ezen belül a pszichiátria igényt formált a drogproblémák megoldására. A szakterület megjelölésére elterjedt az addikciós medicina kifejezés (Graham és mtsai, 2003; Rastegar és Fingerhood, 2005), illetve az addiktológiai pszichiátria, majd pedig napjainkban gyakran használják az addiktológiai idegtudomány, illetve az addiktológiai neurobiológia fogalmát (Carter, Capps és Hall, 2009). A pszichológia igyekszik megmaradni a semleges addiktív viselkedésformák megnevezésénél, ha saját illetékességét határozza meg (pl. Marlatt és Witkiewitz, 2009), vagy a problémák aspektusát emeli ki, és visszaélésszerű (abuse) vagy nem rendeltetésszerű (misuse) szerhasználatot vagy izgalom-, illetve ingerkeresést említ (pl. Karch, 2007; NICE, 2008 stb.). A problémák megvilágítása már a társadalom szempontjait is tükrözi, és ekkor szóhoz jutnak a társadalomtudományok, amelyek munkásságukat főleg a megelőzés, a kínálatcsökkentés vagy az ártalomcsökkentés vetületében fejtik ki.