A kóros hajtépkedés során, ahogy fentebb már említettük, mindenképpen differenciálnunk kell a különböző típusok között. A gyermekkori hajtépkedés általában rövidebb lefolyású és kevésbé súlyos, a serdülőkorban kezdődő, felnőttkori trichotillománia azonban igen gyakran tartós és krónikus zavar (Swedo és mtsai, 1992). Másrészt „klasszikus” trichotillomániának tulajdonképpen csupán a „fókuszált” hajtépkedést tekinthetjük, hiszen ebben az esetben jelenik meg az epizódokat megelőző feszültségnövekedés, és a hajtépkedés során átélt megkönnyebbülés- és kielégülésélmény (Christenson és Crow, 1996; Christenson és Mackenzie, 1994; Christenson és mtsai, 1993). Az epizódok előtt, alatt és után megjelenő érzelmi állapotokkal kapcsolatosan több empirikus munka is készült. Diefenbach és munkatársai (2002) 44 trichotillomániás személyt megkérdezve azt találták, hogy míg az unalom, a szorongás és a feszültség érzelmei csökkennek az epizód megjelenése során, addig a megkönnyebbülés, illetve ezzel párhuzamosan a szégyen és a bűntudat élménye fokozódik a kóros hajtépkedés hatására. Egy későbbi vizsgálatukban arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen emocionális változásokról számolnak be a személyek az epizód előtti és alatti, illetve az epizód alatti és utáni szakasz összehasonlításaival (Diefenbach, Tolin, Meunier és Worhunsky, 2008). Az eredmények szerint a hajtépkedés előtt a személyek szignifikánsan nagyobb mértékű szomorúságot, dühöt, feszültséget és unalmat éreznek, mint a hajtépkedés során, s ezzel párhuzamosan a hajtépkedés közben szignifikáns emelkedést tapasztalnak a nyugalom és a megkönnyebbülés élményeiben. Az epizód alatti és az azt követő időszakot összehasonlítva pedig azt találták, hogy a hajtépkedés után szignifikánsan megemelkedik a szomorúság, düh, unalom és a bűntudat érzése. Láthatjuk tehát, hogy a trichotillománia egy-egy epizódja hasonló lefutással írható le, mint más impulzuskontroll-zavarok (pl. kóros játékszenvedély, kleptománia, pirománia stb.) esetében.