A szexfüggőség esetében – ahogy egyébként más viselkedési addikciók, például a munkafüggőség vagy a vásárlásfüggőség esetében – nehézséget jelent, hogy a felépülés kritériumaként nem várhatjuk el a teljes absztinenciát. Ahogy a munka, a játék, a testmozgás vagy a vásárlás, úgy a szexualitás is az egészséges élet része, az adott viselkedési addikció esetében azonban a viselkedés excesszív és kényszeres jelleget ölt. A kezelés feladata tehát inkább az, hogy a személy egészséges mértékű és minőségű szexuális életet éljen. A kezelés egy másik nehézsége Carnes (2001) szerint, hogy a zavar gyökerei igen korai életkorhoz köthetők. A kóros viselkedésformák nagyon mélyen beivódnak a személy mindennapi életébe, jellegzetes önszabályozási és érzelemszabályozási mintázatokká válnak, s módosításuk csak hosszú terápia segítségével lehetséges. További problémát jelent, hogy a szexfüggőség tagadása nem csupán a zavarban szenvedőkre lehet igaz, hanem társadalmi szinten is jellemző. Ahogy például a munkafüggőség vagy a testedzésfüggőség esetében, úgy a szexfüggőség vonatkozásában is hajlamosak az emberek a zavarra pozitív addikcióként tekinteni. Ez természetesen leginkább azokra az emberekre igaz, akik a problémát valójában nem ismerik, a szexfüggőség súlyos mivoltát nem érzékelik. A szexualitás alapvetően egy pozitív része életünknek, így egyesek talán azt gondolhatják, hogy ilyen függőségben szenvedni valójában kellemes lehet. További társadalmi tévhitek, hogy a szexfüggőség tulajdonképpen nagyon ritka, emellett nem is igazán komoly zavar (Carnes, 2001). Láthattuk jelen fejezetben, hogy egyik megállapítás sem igaz (még ha nem is ismerünk pontos adatokat a zavar elterjedtségét illetően). A probléma egyéni és társadalmi szintű tagadása viszont egyik betegség esetében sem kedvez annak hatékony kezelésében.