Kamarás István

Vallásszociológiai keresztmetszetek


Hazai kutatási előzmények

Murányi István1 középiskolai tanulók körében vizsgálta a vallásgyakorlás és a vallásosság külsődleges/belsődleges jellegének összefüggését az előítéletességgel. Először is megállapította, hogy a vallásosság intenzitásának növekedésével mind a külsődleges, mind a belsődleges vallásosság erősödik, a hagyományos vallásosság inkább a belsődleges vallásossággal jár együtt. A vallásosak előítéletesebbeknek mutatkoztak, mint a nem vallásosak, de nem talált ilyen összefüggést a belsődlegesen vallásosak esetében.

Vallásszociológiai keresztmetszetek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 708 2

A kötet első fejezetei közelmúltbéli események vallásszociológiai reflexiói, köztük a beszélő nevű Kolhoz Dei. A második témája a vallás-és felekezetközi viszonyok, valamint a párbeszéd és megbékélés lehetőségei. A harmadikban az új vallási jelenségek, valamint a vallásosság szociálpszichológiai dimenziói kerülnek bemutatásra a krisnásoktól az újpogányságig. A negyedikben a „keresztény társadalom” utáni paradigmaváltás lehetőségei szerepelnek, a magyarok Istenétől a ferencpápista reformig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vallasszociologiai-keresztmetszetek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave