Hogyan alakul itt és most, vagyis a mai Magyarországon a vallások közötti közeledés és párbeszéd esélye? Milyen válaszra számíthatnak a „laikus” hívek és a klerikusok körében azok az újszerű elgondolások a vallások párbeszédéről, melyek a keresztény missziós koncepcióban tapasztalható paradigmaváltás jegyében születtek? Növekedik-e itt és most, vagyis a mai Magyarországon a vallások közötti közeledés és párbeszéd esélye? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a 2008–2010-ben folyó empirikus szociológiai kutatásomban, amelyben zömmel húsz−ötven éves katolikus, református, evangélikus és az evangéliumi protestáns egyházakhoz tartozó (baptista, adventista és pünkösdista) keresztény főiskolások, egyetemisták és diplomások (továbbiakban: „laikusok”), harminc−ötven éves lelkészek, valamint huszonéves teológus-, lelkész-, hittanár- és hitoktató-hallgatók (továbbiakban: „klerikusok”) körében, továbbá három kontrollcsoportban: felsőfokon tanulókkal vagy diplomásokkal, a maguk módján vallásosakkal és nem vallásosakkal, valamint a vallásukat rendszeresen gyakorló, ötven éven felüli, nyolc általánost végzettekkel folytattam konzultációkat. Az átfogóbb jellegű beszámolók1 után ez alkalommal a zsidó vallással kapcsolatos keresztény reflexiókkal foglalkozom.