Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig


A válság évei: a működőképesség határán

A kétezres évtized második felében az egyetem bevételei rendkívül kedvezően alakultak. A költségvetési támogatások és az egyetem saját bevételei együttvéve több, mint 6 milliárd forinttal nőttek. Utóbbiak részét képezték az oktatási tevékenységből származó bevételek, az egyházkiváltás összege, épületek értékesítéséből származó bevételek, innovációs bevételek, szakképzési hozzájárulás és pályázati bevételek.1 Az elnyert pályázati támogatások összege megközelítette az 5 milliárd forintot. A rendelkezésre álló forrásokból lehetőség nyílt ingatlanfejlesztésre, felújításokra, energetikai rekonstrukcióra is.2 Ez a kedvező helyzet azonban rövid idő alatt alapvetően megváltozott.

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól.

A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zsidi-szecsenyi-a-budapesti-corvinus-egyetem-es-elodintezmenyei-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave